BEMUTATKOZUNK
HÉTFŐI ZSENGÉK
FELIRATKOZÁS
PARTNEREK
Érdemes elolvasni!
 
 
 


<< vissza az archivumba

Dátum: 2010-11-08

Van, amikor az embernek eláll a lélegzete...

...pár napja velem is ez történt.


Ne gondolj semmi rendkívülire... Nem voltam tréningen, nem volt egetrengető esemény... csupán a húgom küldött egy nyúlfarknyi levelet.

Köszönöm, Katus!

Íme a levél:

"Ma történelmi pillanathoz érkeztem; MEGETTEM EGY TÁNYÉR SPENÓTOT EBÉDRE!

Valószínűleg a legtöbb emberrel ez kéthetente-havonta, esetleg még sűrűbben megesik, és semmi különleges nincs benne, de nekem egy óriási dolog, hiszen eddig soha életemben nem ettem spenótot. Illetve gyanítom, hogy egyszer valamikor nagyon régen ettem, de annyira negatív élmény volt, hogy ott, azon nyomban megutáltam, és az élményt jó mélyre letoltam a tudatalattimba, és soha többet nem voltam hajlandó foglalkozni a témával. :)

Ami a mai spenótfőzéshez- evéshez vezetett, az az, hogy időközben gyermekeim születtek, a nagyobbik már 22 hónapos, és rádöbbentem, hogy még soha életében nem evett spenótot, hiszen nem főztem neki. Meg voltam róla győződve, hogy mivel a spenót rossz, ezért neki is rossz lenne, és a gyerekemnek nyilván a legjobbat akarom, így nem kell spenótot ennie.

Aztán feltűnt, hogy a főzésben gyakorlatlan kisgyermekes barátnőm hetente csinál spenótos tésztát a kislányának, mondván, hogy a spenót milyen egészséges (valójában szerintem arról van szó, hogy bonyolultabb ételnek még nem mer nekiállni :) ).

Ekkor ért a sokkoló felismerés, hogy megvonom gyermekeimtől a spenótban lévő értékes vitaminokat, és ez így nem mehet tovább. Így ma nekiálltam életem első spenótjának, és nem éreztem volna korrektnek, hogy úgy etessem meg a kisfiammal, hogy én meg sem kóstolom (na meg nem volt más, amit ebédre ehettem volna :) ). Így sütöttem rá tükörtojást, hogy ne maradjak éhen, ha a spenót nem menne le a torkomon, és nekiültem.

Kicsit félve emeltem a számhoz az első falatot, szagolgattam, nézegettem, majd bevettem a számba, ízlelgettem, és meglepő módon finomnak éreztem. Az elsőt követte a második falat, majd a harmadik, és fél percen belül az egész tányér spenót eltűnt.

Hihetetlen jó érzés volt, mintha valami átoktól szabadultam volna meg, és csak mosolyogni tudtam (főleg, hogy valami csoda folytán mindkét gyerek aludt, így kivételesen nyugiban tudtam megenni az ebédet). Azután pedig elgondolkodtam rajta, hogy mennyire buta voltam, hogy eddig vártam az első tányér spenóttal, pedig hányan mondták már, hogy legalább kóstoljam meg, mert finom, de én öntudatosan azonnal rávágtam, hogy nem, nem eszem spenótot, mert utálom.

Rengeteg alkalmam lett volna, hogy felülbíráljam ezt a véleményemet, hiszen mégis csak felnőttem közben, változtam, hátha azóta már ízlene, arról nem is beszélve, hogy magára a negatív élményre nem is emlékszem, egyszerűen csak be volt betonozva az agyamba a meggyőződés, hogy a spenót rossz.

Mindjárt jött az analógia, hogy vajon hány meg hány olyan meggyőződés van a fejemben, amit felül kéne bírálnom, amiben biztos vagyok, vagy legalábbis biztosnak érzem magam, hogy az úgy van és kész. Hogy hány meg hány ilyen meggyőződésből áll az a hitrendszer, amit fogantatásom pillanatától kezdve felépítettem, és ami - lássuk be - nap mint nap nem csak segít és támogat, hanem sok esetben gátol és korlátoz.

Hiszen ez csak egy tál spenót, nem történik semmi, ha úgy halok meg, hogy nem eszem spenótot, de vajon a magamról, a világról alkotott gondolataim közt hány olyan van, ami nem enged szárnyalni, kibontakozni, kiteljesedni, új élményekhez jutni, és észre sem veszem, hiszen a részem, és fel sem merül, hogy megkérdőjelezzem.

De ami még sokkolóbb volt, az az, hogy ezeket észrevétlenül és a legjobb szándékkal adom át gyermekeimnek is, amíg nem bírálom felül, mint ahogyan spenótot sem adtam a kisfiamnak, aki pedig lassan két éves. Holott ami nekem rossz, az lehet hogy neki jó. Vagy fordítva. Mint ahogy én imádom a lecsót és egész nyáron próbálkoztam, minden alkalommal, mikor lecsót főztem, hogy hátha most majd megeszi, de nem. Lehet, hogy majd 30 év múlva ő ugyanúgy jár a lecsóval, mint én ma a spenóttal...?!
"


Csodás hetet Neked!



Barátsággal:


Kreutz Zsolt

 

E-mail cím:
Név:
Hozzászólás:
Ellenőrző kód, kérjük, pontosan írd be: 65Gff3D

Korábbi hozzászólások:

2010-11-11, 15:46:17   Kreutz Zsolt

Katus!
Mi köszönjük Neked! :)
Egyébként szerintem minden döntésnek kell egy megfelelő helyzet. Amikorra beérett a gondolat és már szinte meg sem lehetne állítani a történéseket...

* * *

2010-11-11, 15:44:29   Kreutz Zsolt

Viki!
Köszönöm, teljesen egyetértek Veled! :)
zsolt

* * *

2010-11-09, 08:36:06   Katus

Zsolti! Én köszönöm, hogy Zsenge lehetett az írásomból! Legközelebb ha megint megihlet a főzés, mindenképpen írok neked. :)

Ami még eszembe jutott, hogy nekem valahogy nem működik a negatív beidegződések erővel történő megváltoztatása. Nálam általában történik valami, amiből felismerés lesz, és onnantól szinte magától beépül. Eddig sosem sikerült erőből, akarattal felülírnom ezeket. Vagy csak ideig-óráig működött. Úgyhogy nekem általában türelmesen kell várnom, ami megint csak nehezen megy, mert a türelmetlenségem is egy negatív beidegződés. :)

Szép hetet!

* * *

2010-11-08, 19:02:04   Hegedűsné Németh Viktória

Én mind a kettőt imádom! Nálunk a spenót jobban megy, ha megkérdezem a gyerekeimet, mit szeretnének enni, egyből rávágják, hogy spenótot. Még jó, hogy nem Stroganoff bélszínt kérnek, mert azt nem tudom megcsinálni.:)
Bizony nekem is van sok beidegződésem, amiktől próbálok megszabadulni. Ilyen például a magasságtól való félelem, vagy a túlérzékenységem. Szerintem azért vagyunk itt a Földön, hogy legyőzzük az akadályainkat, és megvívjuk a csatáinkat, elsősorban magunkkal!

* * *

2010-11-08, 17:16:07   Kreutz Zsolt

:)))))))))))))))

* * *

2010-11-08, 15:54:31   Paál Géza

A lecsóhoz való hozzáállását a gyereknek maximálisan megértem .... én már 43 éve nem eszem meg ....
Néha ugyan megpróbálkozom egy-egy lecsós ízesítésű étellel de a zsigeri, szervezet által adott határozott reakcióim mindig meggyőznek arról, hogy helyes úton járok a "lecsóviteli" kérdésben ....
:-))))))))))

Kellemes napokat!!

* * *

2010-11-08, 14:20:08   Kreutz Zsolt

Cili! Köszönöm!
Igen, nem egyszerű átírni a bennünk lévő paradigmákat.
Öbi! Jó takarítást! ;)

* * *

2010-11-08, 09:59:54   Örökös Bea

Köszi Zsolt, hogy megosztottad ezt a felismerést velünk.

Én is bevallom, hogy még soha életemben nem ettem spenótot és én is folyamatosan kijelentem, hogy nem szeretem, pedig a Kedvesem kétpofára eszi előttem.
Ez a spenótkérdés nagyon szimbolikus az ítélkezésünkre nézve. Nekem most ez azt jelzi, hogy végig kell gondolnom magamban azokat az "ítélkezéseimet" amiknek nincs valóságalapja, de még azokat is amiknek a tudatomban van alapjuk.
Köszönöm, most megyek és kitakarítom a fejemet :)))
Mosolygós szép napot Mindenkinek :)

* * *

2010-11-08, 07:55:24   Cili

Ez a történek olyan igaz az egész életünkre.
Hamarabb hozunk itéletet mintsem a valóságot tartanánk szem előtt.
A baj akkor kezdődik ha nem vesszük észre és régi beidegződéseink szerint cselekszünk miközben minden változik. Akár bele is pusztulhatunk.Komoly munka kilépni a régi jó mélyre elraktározott gondolatokból, érzésekből, és teljesen másként cselekedni mint korábban.
Azt hiszem pontosan azért szeretem a tréningjeidet mert más gondolkodásra sarkall. Hihetetlen kreatív és ötletadó. Még ha nem is úgy használom sokszor az ismereteket ahogyan kellene, de jó úton haladok. Köszönöm!

* * *


WILLTORD MAGYARORSZÁG Kft.     e-mail: willtord@willtord.hu