BEMUTATKOZUNK
HÉTFŐI ZSENGÉK
FELIRATKOZÁS
PARTNEREK
Érdemes elolvasni!
 
 
 


<< vissza az archivumba

Dátum: 2010-07-19

Erdélyben jártam, mesterségem címere: magyar!

Nem is emlékszem, hogy az elmúlt 7 évben (nemrég volt az évforduló) volt-e zsengekimaradás...
Hadd mondjam el, mi volt az oka!

Barátomékkal Erdélyben voltunk pár napot, és ugyan vittem magammal netbook-ot, de elő sem vettem.

Még soha nem voltam Erdélyben, és teljesen lenyűgözött! Hadd meséljek egy kicsit erről, bár azt hiszem, lehetetlen átadni az ott tapasztaltakat, ezért ha még nem voltál, mindenképp látnod kell!

Erdély csodaszép. A Kárpátok bércei, a Királyhágó, a csupazöld hegyek-völgyek, patakok, vagy a Szent Anna tó, ami, ha jól tudom, Európa egyetlen vulkáni tava.

Anna tó


Jártunk Dózsa György szülőházánál. A ház ugyan már nem áll, de kiegyenesített kaszákból és kardokból álló kerítés szegélyezi az emlékművet, ami a helyén á
ll.

Dózsa György szülőháza


Voltunk a Székely Történeti Múzeumban, ahol "szemtől szembe" álltam az egyetlen megmaradt Gábor Áron által öntött rézágyúval.

Gábor Áron rézágyúja


Szomorú volt, hogy a Hármas halom, ami az 1.000 éves határt, nagy Magyarország határát jelzi, egy kerítés mögött találtuk. Még babot is ültettek elé, ezért nem volt könnyű sem megtalálni, sem lefényképezni. Ha valaki arra jár biztosan elmegy mellette. Mi kaptunk információt, hol van, és még így is percekig kerestük.

Hármas Halom


Az ottani magyarok hozzáállása, kedvessége, gondolkodása volt, ami igazán lenyűgözött.

Ismeretlenül csöppentünk be egy 300 fős kis falu életébe, sőt egy keresztelőbe is, és ebből mit sem éreztünk. De ugyanez igaz volt az összes falura, városra is, amit megnéztünk. Ha zárva volt a templom, a kedvünkért megnyitották, ha a múzeum volt zárva, azt is, sőt még idegenvezetést is kaptunk.

Innen Magyarországról nem sejlik át, hogy székelyföldön mekkora fájdalmat jelentett, amikor pár évvel ezelőtt azt kellett érezniük, hogy megtagadjuk őket.

Nem érezhető az sem, hogy míg mi, akik számítógépekkel dolgozunk, autóval járunk, és minden technikai kütyü és kényelem a rendelkezésünkre áll, úgy ebben a 300 fős kis faluban mindössze 3 házban van fürdőszoba.

Legtöbbet a falu lekészével voltunk, és Tőle tudtuk meg, mekkora küzdelem az, hogy kiállhassanak a magyarságuk mellett. Feltételhez kötött, hogy az utcatáblák lehetnek-e kétnyelvűek vagy lehet-e magyar nyelvű iskolába járni. De az olyan városokban, ahol túlnyomórészt magyarok élnek, és a szupermarketekben csak magyar szót hallani, az eladók, a személyzet kivétel nélkül román. Feltételezem, hogy a román kormány így állapodik meg a multikkal.

Akkor állt össze nekem a kép, amikor Levente, a lelkész elmesélt egy történetet (Levente, ha olvasod, még egyszer mindent köszönök!!!!):

Egy idős bácsika, aki soha még a faluját sem hagyta el, alig tudott járni, de az állampolgárságról szavazni mégis elment. Levente, megkérdezte Tőle, hogy miért olyan fontos ez neki. A bácsi azt válaszolta: Azt akarom, hogy az okmányaimban a MAGYAR címer legyen!


Csodás napot!!!

Üdv:

Kreutz Zsolt


 

E-mail cím:
Név:
Hozzászólás:
Ellenőrző kód, kérjük, pontosan írd be: 65Gff3D

Korábbi hozzászólások:

2010-08-10, 15:24:01   Lajos

Magam is jártam a Székely múzeumban,/végíg sírtam/ talán mert székely származású vagyok. Mindíg sírnom kell,ha a Székely himnuszt hallom.Ami csak azért kellemetlen mert 57 éves vagyok./lehet,hogy túlságosan is érint a dolog?/.Minap beszélgettem egy nálam sokkal,de sokkal iskolázottabb barátommal,Tranonról,a jelenlegi hazai dolgokról,a világról.Elmondta,hogy miért aggódik.Azt írom most amit neki is,és minden magyar embernek mondanék.Mindegy,hogy milyen állampolgár,ettől még MAGYAR marad.túlélt hazánk tatárdúlást,osztrák megszállást 150 éves török uralmat,negyven évi szocializmust.Tényleg azt hiszi valaki,hogy ezt nem fogjuk kiheverni?Lehet,hogy mi már nem fogunk élni,de a Magyar föld az Magyar marad.elrabolhatják,eladhatják,de ettől magyar marad.Kanadában a 30 as években kivándorolt magyarok megalakították Bekevar /Békevár/városát,nem volt templomuk.viszont volt egy téglagyár ahol dolgoztak.Így minden magyar naponta két téglát ellopott,és hazavitte a templomhoz.mikor megtudta a gyár tulajdonosa,akkor utasította a portát,hogy ellenőrizzék,hogy nehogy valamelyik magyar, tégla nélkül menjen haza.Megépült a templom aminek a felavatására meghívták a tulajdonost is,aki el is ment.Azt mondta:egty ilyen nációt lehet sanyargatni,lehet gyilkolászni,de kiírtani soha.Büszke,hogy magyarokkal dolgozhat.Más, voltak bányák ahova magyar embereket vittek ki dolgozni.Pár évvel késöbb magyarul beszélt mindenki,mert más nyelven nem voltak hajlandók a bányászok beszélni,így az ott élők tanultak meg magyarul.Tényleg azt hiszi valaki is,hogy ez a szent föld, mert elcsatolták többé nem magyar?Gratulálok sok ostoba van a földön.Lehet,hogy én,vagy a mai korosztály, már nem de az utódaink fogják még egyben látni Nagymagyrországot.Aki azt hiszi,hogy ez sovinizmus, az téved,nem nézek le egy nemzetet sem,miért is tenném? mind emberek,mind ugyanolyan okosak mint mi.A kérdés csupán az,hogy olyan szívósak is?

* * *

2010-08-04, 13:21:14   Kreutz Zsolt

Kedves József!
KÖSZÖNÖM!
Teljesen egyetértek a gondolattal... bárcsak...

* * *

2010-07-29, 18:02:44   Bekő József

Kedves Zsolt!
Gratulálok! Az mind igaz amit írtál!
Szlovákiában vagy inkább felvidéken
jártunk. Sehol magyar ellenességgel
nem találkoztunk. Ott is és máshol is az eszement politikusok keverik azt amit nem akarok leírni. Ma már nem tartom fontosnak a kettős állampolgárságot, mert azt tarom
fontosnak, hogy olyan legyen a kapcsolat a népek között, hogy mindenki mindenhol otthon érezze magát.

* * *

2010-07-20, 16:17:23   Michel Márk

Igen Kathy... néhányan tudjuk. ;-)

És azok után, hogy tudjuk egy folyamat indul el bennünk valahol legbelül. Mert ha kedves a magyarságunk, és kedves a címerünk, akkor kedves nem csak a Kárpát-hazát szimbolizáló 4 folyó és a 3-as halom, de kedves a kettős kereszt által szimbolizált Apostoli Királyság is !

De ezen a ponton már az átlagnál műveltebbek is megtorpannak. Mert ugye azt verték belénk, hogy a királyság államformája túlhaladott, a vallás meg a nép ópiuma... és érezhettünk lelkünkben másként, de azért ezek a szellemi rombolások még a mi generációnkat is bőven elérték...

És ma már egy olyan európai unióban vagyunk tagok, amelyik nem vállalja fel keresztény gyökereit, amit a mi ősapáink védelmeztek és ami Európát annak idején felemelte.

Nem térnék most rá ennek a témának egyéb vetületeire, mert az már masszívan a napi politikát hozná ide, de azzal zárnám a gondolatot, hogy Európa éhezi és szomjazza a kereszténységet... és egy olyan nemzetet, amelyik kiáll, ledobja ráaggatott szivárványos rongyait, és deklarálja állama kereszténységét. (pont)

Ott kezdődhet el a keresztény Magyarország és - számomra legalábbis - nyilvánvalóan bármiféle Magyarország újjászületése.

Ámen


* * *

2010-07-20, 12:56:04   Erika

Erdély gyönyörű,az egyik szemem sírt,a másik nevetett,mikor kint jártam.Ott tudatosodott bennem azaz érzés,ami minden magyarnak a sajátja,h mit is vesztettünk el tulajdonképpen..És végtelenül dühített,ahogy a nemzeti kincseink,identitásunk nagy részét,még ha már egy országhatár is választja el tőlünk,barbár módon tönkreteszik:((
Nagyon vágyom vissza..

* * *

2010-07-20, 09:00:08   Kathy Summer

Ti tudtátok?

A 16. század elején a címer elemei sajátos értelmezést kaptak, eszerint a kettős kereszt az apostoli királyságra utal, a hármas halom három hegycsúcsot, a Tátrát, a Mátrát, a Fátrát, a hétszer vágott mező négy ezüst sávja négy folyót, a Dunát, a Tiszát, a Drávát és a Szávát jelképezi...

* * *

2010-07-19, 17:44:40   Paál Géza

Jahh ..... és ha valaki a társaságomban azt találja mondani, hogy Románia gyönyörű, hogy a Kárpátoktól le van nyűgözve, azt mindíg kijavítom, hogy Erdély, Erdélyország gyönyörű.

* * *

2010-07-19, 17:43:15   Paál Géza

Tudod, Zsolt, én apai ágon Erdélyből származom. Bár nem tartunk napi szinten kapcsoltatot, de a skype adta lehetőségekkel élünk .... igen, az én rokonságom nem 300 fős kis falvakban lakik. Értették, megértették, miért szavaztak sokan (én is) 2004-ban úgy, ahogy, még akkor is, ha a szívünk mélyén - esetleg - másképp szavaztunk volna. (Nem én hoztam szóba az okokat, nem én kezdtem el megmagyarázni, hanem ők kezdték el mesélni, hogy értik a miérteket.)
Az is vitathatatlan,hogy az azóta megváltozott helyzet miatt ma másképp szavaznék. De az is vitathatatlan, hogy a jelenlegi erőszakolós, tukmálós, csakazértis törvényalkotással nem értek egyet. Magyarok. Igen. Románia/Szlovákia/Szerbia/Horvátország/Ukrajna állampolgárai? Igen. Sajnos? Igen. De akkor is.

* * *

2010-07-19, 16:41:47   Kosiba Ili

Halihó! Mindenki nyaral? Pedig már hétfő délután van!...

Nagyon, de nagyon örülök, hogy egyre többen jutnak el Erdélybe és egyre többen hozzák át külső Magyarországról azt az érzést, amit leírni nem lehet. A táj felejthetetlen szépségét, azokat a kötődéseket, amikről (ha egyszer nem jártál még kint) elképzelésed sincs, és azt a magyarságot, amit igazán csak ott érezhetsz. Van szerencsém több száz fős erdélyi csapattal együtt dolgozni és mindig csak példaként tudom Őket állítani. Ott, ha valaki azt mondja elmegyek, ott leszek, számíthatsz rám, az úgy is van!
Nem csodálom, hogy nem vetted elő a netbook-ot, de láttál, éreztél, tapasztaltál olyan dolgokat, amit csak Erdélyben lehet. Úgy gondolom hosszú ideig fogsz még gyarapodni az élményeidből.
Minden "magyarkodás" nélkül ez az építő élmény nem maradhat ki senki életéből! Remélem minél többen és egyre többször töltekeznek majd Erdélyből!

További csodás napokat kívánok!
Kosiba Ili

* * *

2010-07-19, 16:37:46   Michel Márk

Adjon Isten ! :-)

Én igyekszem minden pozitív rezzenést figyelni, és hasonlókat létrehozni, meg a negatívakat kielemezve keresni a kiutakat a kutyaszorítóból, amibe nemzetünket és hazánkat belegyömöszölték.

Amikor meghallottam a kormányzat és törvényhozás azon döntését, hogy minden csonka-országi diák diákévei alatt legalább egyszer látogathasson el osztálykirándulás keretében egy megszállt területbeli magyar településre, nagyon megörültem.
És hamarosan megszületett bennem az elhatározás, hogy ebből a nemzetegyesítő szent célból magam is ki kívánom venni a részemet.
Nem tudom, hogy eddig kik és mit tettek ezen a téren, de én a helyi magyar közösséget arra fogom ösztönözni, hogy vállalja fel egy iskolai osztály kirándulásának költségét, de legalábbis a költségek nagyobb hányadát, és akár néhány fővel maguk is vegyenek részt a túrán !

Hasonlóképpen úgy gondolom, hogy azok a magyar vállalkozók is hasonlóképpen tehetnének, akiknek ez az összeg valahogy kigazdálkodható - nekem szilárd meggyőződésem, hogy ennél jobb befektetés nincsen !

Isten minket úgy segéljen !

* * *


WILLTORD MAGYARORSZÁG Kft.     e-mail: willtord@willtord.hu