BEMUTATKOZUNK
HÉTFŐI ZSENGÉK
FELIRATKOZÁS
PARTNEREK
Érdemes elolvasni!
 
 
 


<< vissza az archivumba

Dátum: 2010-02-15

Félre a szabályokkal...

... legalábbis erre a hétre. Majd jövő héten folytatjuk, de most teljesen más hangulatban vagyok. Hadd meséljem el a tegnapi napom!

Nemrégiben egy nagyon kedves üzleti partnerem és barátom párja elment közülünk. Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy meghívott a búcsúztatóra, bár nem ismertem a férjét, Pétert, akit búcsúztatunk.

Fantasztikus élményben volt részem.

Ősmagyar spirituális elveken nyugvó búcsúztató volt, mindenki, én is fehérben érkeztem. Korábban ugyanis a gyász színe a fehér a piros és a kék volt, a fekete már a civilizációnak köszönhető.

Csodálatos magyar énekeket hallottunk, sámándobokkal kísérve, és pillanatképeket Péter mindennapjaiból. Egyszerre sírtunk és nevettünk.

Régen a halál teljesen természetes velejárója volt az életnek és nem egy negatív fogalom. Úgy tartották, és tartják ma is, hogy az ember leszületett egy földi útra, bejárta az itteni útját, megcselekedte, amit meg kellett, majd visszatért az Atyához. Erről beszélt a pap is, aki a búcsúztató beszédet mondta. Nagyon sok régi szokásról is szót ejtett, történelmileg is igen tanulságos volt.

És igen, sírtunk. Sőt, a pap is és Péter párja is a könnyeivel küzdött. De ez teljesen más volt. Nem a szokásos gyász volt benne, hanem az emberi érzelmek. Az elengedés nehézsége. Mert tudatunkkal tudtuk, hogy Péter onnan fentről azzal az őszinte mosolyával bölcsen követte az eseményeket. Hamvait nyáron Istenszékén, Péter kedvenc helyén fogják szétszórni.

Köszönöm az élményt! Jó tudni, hogy így is meg lehet élni a halált és így is lehet elengedni valakit az örökkévalóságba.

Élményekkel gazdagon távoztam, mert a Mosolyogj Alapítvány meghívott egy egész napos rendezvényére, ahová persze csak később érkeztem, éppenhogy a saját előadásomra értem oda.

Csodálatos emberek vannak!

Akik tenni akarnak azért, hogy országunk felvirágozzon, hogy optimisták legyünk, akik tudatosan kézbe vesszük a sorsunkat és valóban egy felvirágozott nemzet legyünk ismét.

Az előadásom uán ismét egy csodában volt részem. Kövi Szabolcs, fuvolaművész adott egy koncertet. Róla azt érdemes tudni, hogy nem elég, hogy 5-6 fúvós hangszeren játszik azokat sűrűn váltva, hanem mindezt szinkronban képekkel. A Varázslat c. koncert képanyaga szintén kuriózum volt. A bolygó különféle csodálatos helyein felvett 24 órás filmek mentek felgyorsítva. Azért is különleges ez, mert az éjszakai égboltot nem lehet videóval felvenni, hanem csupán fényképeket lehet róla készíteni. Egy német úr azonban a sorozatképekből filmet készített és ez szolgáltatta a látnivalót.

Csodálatos élményekkel és két Kövi Szabolcs CD-vel jöttem haza, amit azóta vagy ötször meghallgattam.

Szóval rengeteg csoda ért tegnap. Sok ölelést és szeretetet kaptam. Köszönöm mindenkinek, akinek része volt ebben, remélem tudtam viszonozni.

Még egy apróság, az élet apró csodái... Pár napja beléptem a gardróbba, és nehezen nyílt az ajtó, mert alá szorult egy zacskó füle. Lenéztem. És amit láttam, hadd adjam most Neked ajándékba! Amolyan Bálint napi meglepi. :)

szív


Legyen csodás a napod!


Üdv:

Kreutz Zsolt

 

E-mail cím:
Név:
Hozzászólás:
Ellenőrző kód, kérjük, pontosan írd be: 65Gff3D

Korábbi hozzászólások:

2010-02-16, 16:46:27   Kreutz Zsolt

Kedves Vali!
Megjött a másik fele, köszönöm!
Jó relaxálást!
kzs

* * *

2010-02-16, 15:41:08   Koczuba Valéria Ilona

Kedves Zsolt!

Köszönöm a szép,és mélyenszántó gondolatokat az elengedésről.
Valóban csak szívvel tehetjük,hogy nyugalma legyen az eltávozónak a másik dimenzióban.
Köszönöm a fél szívet,virtuálisan küldöm a másik felét hálából.
Most is Szabolcs:Csendes víz zenéjét hallgatom............
Gyönyörű napot:valisignora

* * *

2010-02-16, 15:40:09   Mark Michel

Sziasztok !

Én tegnap hasonló lelki magasságokba emelkedhettem egy régen várt hiánypótló alkotást tekintettem meg. Az általatok alább írtakkal azonos emelkedettség sugárzik az Avatar filmeposzból. 2 hónapja van a mozikban, még tegnap is telt házzal ment. Szívemből ajánlom Nektek ! :-)

* * *

2010-02-15, 19:15:42   Kreutz Zsolt

úgy-úgy :)

* * *

2010-02-15, 18:28:56   gaboo

minden1

* * *

2010-02-15, 18:27:39   gaboo

nem született, és nem halt meg, csak átutazott e földi életén.

* * *

2010-02-15, 16:14:01   Kreutz Zsolt

Szia Gabi!
Dehogynem. A zsengék mindig arról szólnak, amit nekünk jelent.
Ha tudjuk, hogy minden ember, akinek része voltunk, és mi is az övé, lejött ide, befejezte az itteni küldetését, akkor neki az a jó, hogy tovább folytatja az útját. Máshol, másként, de biztosan úgy, ahogyan az ő fejlődése megkívánja. Ugyanolyan nehéz ez itt a földön is. Ha valakinek a párja mondjuk amerikába megy, hogy ott egy igen fontos munkát, vagy iskolát végezzen el, akkor saját önző lényünk talán először tiltakozik, hogy akkor nem tudunk vele lenni, de ha belátjuk, hogy neki ez fontos a fejlődése szempontjából, akkor elengedjük. És ha elengedjük, akkor velünk marad...

* * *

2010-02-15, 15:53:50   Seres Gabi

A halál az élet része. Tudom. De attól, hogy tudom, még nem lesz kevésbé fájdalmas és keserves számomra. Az utóbbi 5 évben 3 közeli családtagom súlyos betegségét, leépülését, végtelen szenvedéseit és ronccsá válását néztem végig. Mindhármuknak kegyelem volt a halál. Könyörögtem is érte magamban, hogy nyerjék el ezt a kegyelmet mielőbb, hogy ne szenvedjenek tovább. Mégis, amikor ez megtörtént, az tengernyi fájdalmat hagyott maga után. Elengedni valakit... Mit jelent ez? Belenyugvást a halál megfellebbezhetetlen tényébe? Hisz mondom, az eszemmel tudom jól, hogy az élet része, utolsó fizikai akkordja. De csak annak, aki meghal. Az én életem része az én halálom lesz. Addig pedig idegen, félelmetes, ismerős-ismeretlen árny a lelkemen. Abba, hogy meghal valaki, akit szeretünk, nincs mit tenni, bele kell nyugodni, mert többé nincs velünk fizikai valójában. Csak minden másban. Az pedig, hogy a végső tisztességet milyen módon adjuk meg, lehet különleges, egyedi, a szokásoktól eltérő, vagy bármilyen más, de számomra szép nem. Nem enyhíti a gyászomat, csak egy pecsét azon a végleg lezárt borítékon, amit életnek, életútnak nevezünk. Amikor vége a szertartásnak, ott egy hihetetlen és áthidalhatatlan űr a mindennapok és a belső világom között. A temetésen részt vevők szeretete természetesen bátorítás az úthoz, amin elindulok, hogy el tudjam engedni drága halottamat, de utána az úton már egyedül kell végig mennem. És ez az út nagyon nehéz. Nekem legalábbis az. Talán nem erről szólta a mai Zsengék, de most csak ezt tudtam hozzátenni.

* * *

2010-02-15, 15:25:40   Kreutz Zsolt

Katalin! Köszönöm kedves szavaid és viszont Neked is! :D
Bea! Én is köszönöm a meghívást. Nagyon jól éreztem magam! kzs

* * *

2010-02-15, 15:12:55   Örökös Bea

Kedves Zsolt :)

Először is KÖSZÖNET és HÁLA, hogy elfogadtad a meghívásunkat a Mosoly Napra :)

Ha hallottad volna, hogy milyen jelzőkkel illettek, na én igen, és nagyon jól érzem magam hogy ismerhetlek :)

Gyönyörűen írtál Péter elengedéséről, bár nem ismerem sem őt, sem az itthon maradt Párját, de lelkemből megölelem őket. Eszembe juttattál egy mostanába látott búcsúztatót egy hawai csodás zenészről, akit vidám dalokkal, zenével és tánccal búcsúztattak, a hamvait a folyóba dobták és ünnepelték őt.

Az ajándék fényképről csak annyit, hogy ilyet a csodás lelkű Emberek láthatnak csak meg a hétköznapokban :) Köszönöm !

Mosolygós szép hetet kívánok Mindenkinek :) Bea

* * *

2010-02-15, 14:48:21   Kreutz Zsolt

:)
Orsi! Én köszönöm!
László! Ez csodaszép!

* * *

2010-02-15, 14:47:16   Lintaller Katalin

Minden hétfőn nagyon várom a zsengéket, a mai (is) csodálatos!
Sok-sok szeretetet kívánok mindenkinek!

* * *

2010-02-15, 14:45:42   Selymes Laszlo

Nagyon köszönöm e világot neked, miben az elmúlást fénynek veszed.
Hol előtted a gyászoló nép,
később a szív az elmúlás elé lép
Legyen e sor dicső neked,
Köszönöm a megosztott szívedet.

* * *

2010-02-15, 14:41:03   Végh Orsolya

Köszönöm mindenkinek aki velünk volt tegnap és annak is aki csak lélekben tudott ott lenni! Köszönöm, Zsolt Neked is Péterről a megemlékezést. Remélem nem kell sok idő, hogy újra a fehér szín domináljon ha valaki "hazamegy"... Szép napot mindenkinek! Orsi

* * *

2010-02-15, 13:55:57   Zsu

:)

* * *


WILLTORD MAGYARORSZÁG Kft.     e-mail: willtord@willtord.hu