BEMUTATKOZUNK
HÉTFŐI ZSENGÉK
FELIRATKOZÁS
PARTNEREK
Érdemes elolvasni!
 
 
 


<< vissza az archivumba

Dátum: 2009-09-13

Mi az egyik legfontosabb képesség az érvényesüléshez?

Természetesen nem lehet kiválasztani egyet, mert sok összetevője van, de mégis nagyon sokan emiatt véreznek el...


Vasárnap átmentem favágóba, kertészbe és földmunkásba...

A kerítést kell kissé rendbehoznom, és előtte ki kellett vágnom 4 nagyméretű tuját, meg sok kacatot összehordanom, hogy majd a lomtalanításnál már ne kelljen ezzel foglalkozni...

Barátom hozott láncfűrészt és nekiestünk. Illetve ez elég nagyképű volt, ő nekiesett én meg tartottam, hogy jó helyre dőljön. Azt vettem észre, ahogy belekapott a fűrész a fába, rengeteg rovar, bogár, mint a siserehad, elkezdtek sorjázni a szélrózsa minden irányába. Mire eldőlt a fa, már hűlt helyük volt.

Aztán, korábban ülőkének használt, de már elkorhadt tuskókat kezdtem összehordani. Alatta szintén bogarak, giliszták nyüzsögtek, de nagyon hamar visszahúzódtak a föld alá, vagy más búvóhelyet kerestek.

Ugyanígy viselkedtek a pókok, melyek hálója tönkrement az akció alatt.

Hihetetlen, hogy ezek a parányi élőlények gondolkodás nélkül, egy faeldőlésnyi idő alatt döntést hoztak a további életükről. De biztosan hallottad már, hogy ha egy róka csapdába kerül, nagyon hamar lerágja a lábát, hogy az életét mentse, vagy a gyík ugyanezen ok miatt elhagyja a farkát.

Hihetetlen alkalmazkodás. Megváltoznak a körülmények és, igen, tudom, ez "csak" ösztön, de abban a pillanatban alkalmazkodnak a megváltozott körülményekhez.

Mi pedig...  Ha valami új technika érkezik, egyből nyögünk, hogy jaj, már megint...

Vagy, ha a fejlődés miatt egy jó álláshoz szükséges a nyelvvizsga, vagy számítógépes ismeret, akkor a korunkra hivatkozva, inkább lemondunk az állásról, semmint tanuljunk?

Ha a munkaköri leírásunk változik meg, akkor is óriási teherként éljük meg. Vagy a különféle szabályokat, melyek a vállalkozásunkat, adóbevallásunkat, jogosítványunkat, esetleg a KRESZ-t érinti.

A sergben volt egy mondás. "Semmi sem állandó, csak a változás."

Ez, főként manapság, már nem csak ott érvényes. Az élet minden területén. Te mennyire vagy rugalmas? Képesnek tartod magad a változásra. Egyáltalán hajlandó vagy rá? Akár egy faeldőlésnyi idő alatt dönteni, hogy elsajátítod, megtanulod, elfogadod az új körülményeket, vagy elvárásokat?

A rugalmasság nagyon fontos. Ne bíráld reflexből a megváltozás okozóját, okozóit, hanem tedd meg a szükséges lépéseket! Természetesen, ha ez egy rossz változtatás, és tudsz tenni ellene, akkor azt is megteheted. De ha ez nem a Te dolgod, vagy nincs rá megfelelő kompetenciád, akkor, könyörgöm, kortól, nemtől, egyéb helyzettől függetlenül, hozz egy döntést! Fogadd el, sajátítsd el, és cselekedj!

Ha idős vagy, vagy idősnek érzed magad, akkor is.
Ha kevésnek tartod magad intellektuálisan, vagy gyöngének, akkor is.

Mert képes vagy rá!

Te mit gondolsz erről? 


Legyen csodás a heted!

Üdv:

Kreutz Zsolt

 

E-mail cím:
Név:
Hozzászólás:
Ellenőrző kód, kérjük, pontosan írd be: 65Gff3D

Korábbi hozzászólások:

2009-09-16, 18:40:06   Kreutz Zsolt

Okés... majd megemlítem valamelyikben... Köszi!
kzs

* * *

2009-09-16, 11:35:02   Török Tamás

Índítsd így a következő fórumot...:) Meg,hogy van-e kedve egyáltalán valakinek rajtunk kívűl...:)

* * *

2009-09-16, 02:13:10   Kreutz Zsolt

Okés! tegyünk egy próbát! Hahóóóóó! Segít valaki?;-)
Üdv:kzs

* * *

2009-09-15, 21:29:26   Török Tamás

Szerintem,ha lesz időd szólj és ebből a társaságból még segítség is akad majd...;)

* * *

2009-09-15, 10:02:37   Kreutz Zsolt

Tamás! Jó ötlet. Mostanában nem lenne időm megszervezni, de összehozhatjuk majd valamikor... főleg, ha van segítség a szervezésben... ;)
Kriszti! Ez érdekes, bár nem mindegy, hogy csak átrendezik-e a szobát, vagy feje tetejére állítanak mindent... :D
Üdv: kzs

* * *

2009-09-15, 09:59:42   Kreutz Zsolt

Gaboo, a filozófus... :-)

* * *

2009-09-14, 15:15:48   Pásztor Csabáné (Kriszti)

Néhány éve egy céges tréningen a tréner hozott egy számomra érdekes statisztikát... pontos adatokat már nem tudok, de a lényeg, hogy megkérdeztek x sikeres cégvezetőt arról, hogy mi a siker titka, és előkelő helyen szerepelt az a válasz, hogy igyekeznek megelőzni a körülmények külső változása okozta stresszt, fejetlenséget azzal, hogy ők maguk állandóan új helyzeteket generálnak és ezzel serkentik állandó rugalmasságra, alkalmazkodásra és persze kiugró teljesítményre a kollégákat. Mellesleg így a tényleges külső változások már meg se kottyannak cégnek.
...
Mit mondott az utolsó dinoszaurusz?
Csak azért sem változok!:-)

* * *

2009-09-14, 14:29:59   Török Tamás

Kedves Zsolt!
Bár nem ide tartozik,de már rég azon gondolkodtam,hogy egyszer szívesen találkoznék azon emberekkel akik részesei ennek a "fórumnak",eszmét cserélnék velük,veletek.Szerintem rengeteg lenne a tapasztalat,tanulság...Szép napot mindenkinek!:)

* * *

2009-09-14, 14:28:15   Gaboo

bölcsesség,erő és türelem....
egyébként nem is tudom, hogy az állatoknak van e tudatalattijuk?

* * *

2009-09-14, 14:26:36   Paál Géza

Az evolúció nem várja meg, amíg alkalmazkodni méltóztatunk.

* * *

2009-09-14, 12:06:40   Kreutz Zsolt

Sziasztok! Éva! Ez nagyon jó hozzáállás! Gratu! :D
Bea! Igazad van, a változás frekvenciája egyre nagyobb!!! Favágást használd nyugodtan! :D:D
Szép napot!
Zsolt

* * *

2009-09-14, 09:42:05   Örökös Bea

Ezt a favágós szemléltetést pedig külön hálásan köszönöm, szeretném kölcsönvenni Tőled, persze az engedelmeddel :)

* * *

2009-09-14, 09:39:45   Örökös Bea

Nagyon szuper, ez megint aktuális téma nálam. Éppen reggel mondtam ki hangosan magamnak, hogy nagyon nagy változásokat érzek. Ahogy végig nézem az életemet, úgy a magánt, mind az üzletit, minden alkalommal, amikor a megszokott dologba, vagyis az állóvízbe belecsöppent valami, akkor elkezdett zavarossá lenni. Ha "ébren" voltam, akkor a figyelmem odairányult és észrevettem a változásra való hajlamot. Ilyenkor minden alkalommal ez a változás csakis jót hozott be az életembe. Néha akár megszenvedve is, de utólagosan hála és öröm volt bennem, hogy a megfelelő döntést megtettem. A mai gyorsuló világunkba, egyre jobban jönnek ezek a változások, és a tudatos figyelemmel, a bizonyos jelek észrevételével olyan döntéseket tudunk hozni, ami újra és újra előre visz a célunk felé.
És mint már egyszer mondtam, ez az út legcsodálatosabb része, mert tele van izgalommal :)

* * *

2009-09-14, 00:00:32   Éva

Ha nincs semmi változás az életemben, nagyon hamar el kezdek szenvedni:) ha más nincs, akkor keresek valami újat, amivel megismerkedhetem közelebbről, legyen az festés, új számítástechnikai elem, mélyebb tanulmányozása annak, amivel már találkoztam, de csak futólag. Tény, hogy a cselekvés a legnehezebb számomra is, de csak elindulni nehéz, a többi már gördül magától. Ez persze nem jelenti azt, hogy havonta változom és változtatok, de úgy gondolom, hogy változni jó dolog. Akkor kezdek el aggódni, amikor sokáig nem hallom az ismerősöktől: "még mindig tudsz okozni meglepetéseket, pedig már azt hittem, hogy ismerlek." Nem feltétlen nekem kell változnom, az is jó, ha a környezetemben változik valami, vagy ott változtatok valamit. Ez így nagyon szépen hangzik, de nekem is vannak esetek, amikor elrémülök: már megint??? megint másképp kell, megint mást kell... Az élet olyan sokszínű, hogy nehéz minden területen rugalmasnak lenni, de úgy nem szaladok el a kihívások elől. Legfeljebb, ha nem tetszik, akkor pont a változástól szenvedek, és nem a változatlanságtól, ez azonban nem tart vissza:)

* * *


WILLTORD MAGYARORSZÁG Kft.     e-mail: willtord@willtord.hu