BEMUTATKOZUNK
HÉTFŐI ZSENGÉK
FELIRATKOZÁS
PARTNEREK
Érdemes elolvasni!
 
 
 


<< vissza az archivumba

Dátum: 2009-03-23

KIS KÚT... NAGY EMBER...

Hallottam egy történetet. Éreztem, hogy nagy kincset találtam, ezért utánajártam...


A történet 1936-ban kezdődött. Idősebb Landthaller Tasziló nem éppen jó hírrel állított haza. Családi birtokukat, mely a mostani szoborpark közelében van, az állam ki fogja sajátítani, mert új utat építenek a Balatonhoz. (Igen, jól sejted, ez az "új" út, ma, a "régi balatoni út" néven ismert, vagyis a 70-es.) Ráadásul pontosan ketté fogja szelni Taszilóék birtokát. 

A családfő gondol egyet, és visszavásárolja az út mellett lévő földdarabkát, kölcsönt vesz fel rá, és felhúz rá egy benzinkutat. Kisfia, Taszika ekkor 7 éves, és ekkor még csak játszik a kúton, de szép lassan életévé válik a benzinkút.

Az üzlet jól megy, hiszen a kiépült balatoni úton hosszú ideig nem lehet máshol tankolni, így a Landthaller család visszafizeti a kölcsönt, és szép apránként a kút kiegészül szervízzel, daruskocsival, autómosóval, mentőállomással, és egy kis lakással is. Minden jól megy, egészen addig, amíg a háborús állapot miatt az egyik kútállomást a hadsereg ki nem sajátítja, és a polgári benzinfogyasztás is a minimálisra nem csökken.

1944-ben idősebb Landthaller Tasziló megneszeli, hogy jönnek az oroszok, és a család minden vagyonát egy öreg, kiszáradt kútba rejti. Besúgó segítségével a megszállók minden kincset elrabolnak, amit a családfő már képtelen elviselni, és véget vet az életének. A családfői szerep így az akkor már 16 éves Taszi kezébe kerül. Apjától örökölt zseniális gondolkodásának köszönhetően a kutat 1945. június 5-én bérbe adja a Kínai Nagykövetségnek, és a nagykövet megbízza Taszilót a kút üzemeltetésével. A kút mostantól hosszú időn át kínai felségterület, ugyan ennek is ára volt, de emiatt a megszállók nem tudták rátenni a kezüket.

Probléma probléma hátán, ugye jön az államosítás. Tasziló fogja és a családi vagyont három részre osztja, saját maga, édesanyja és húga között, így az nem kerül az állam kezére. Ugyanakkor a rendszer szemében vörös posztó a kút, így a kút élére állami vezetőt neveznek ki, és a kutat az ÁFORT (az ÁFOR jogelődje) üzemelteti. Taszilót másfél évre börtönbe csukják, majd két év munkaszolgálatra kényszerítik. Húga pedig közalkalmazottként dolgozik a saját kútjukon. (!!!!!!)

Tasziló szabadulása után munkát keres és anyagbeszerzőként kezd el dolgozni.

Később beperli az ÁFOR-t, hogy fizessen bérleti díjat, és, ami abban az időben csodaszámba ment, megnyeri a pert.

A következő fordulat 1991-ben következik be. Az ÁFOR csalással privatizálni akarja a családi kutat, de Tasziló a gondosan őrzött okiratoknak hála bebizonyítja igazát és a családi vagyon, végre ismét a Landthaller család birtokába kerül.

Taszi bácsi most 80 éves! 



Én azzal mentem be hozzá a kútra, hogy meg szeretném szorítani a kezét! Két nap múlva ismét bementem, mert szerettem volna megkérni, hogy ezt a történetet megoszthassam Veletek. Az első képen Taszi bácsi látható, a második képen pedig a "shop", Taszi bácsi épp információt gyűjt nekem.

A Landthaller-kút 73 éve ugyanazon a helyen áll. Előtte és utána is szuperhiper modern kutak. Taszi bácsinál nincsen szenzoros ajtó, modern technika, és shop. Nála "csak" benzint lehet vásárolni. A pici irodában egy sokéves pénztárgépen kívül semmi különös, hacsak nem a falon kifüggesztett képek, amik a történelmet idézik 1936 óta. Csak készpénzzel lehet fizetni. De mindig van pár kedves szava a betérőhöz, és abban biztos lehetsz, hogy soha egyetlen fillérrel nem fog átverni. Egy kis trükkel hadd mutassam meg, hogy a kút 70 év alatt háborúk, megszállók, besúgók dacára ma is eredeti formájában áll a 70-es út mentén.



A Landthaller kút maga a történelem. A kitartás, az összefogás, a nehézségek leküzdésének csodálatos példája. Taszi bácsi megtartotta ígéretét édesapjának: Nem hagyta a családi kutat elveszni!

Egy biztos! Én, ha arra járok, mindig ott tankolok mostantól. Még akkor is, ha kerülnöm kell egy kicsit. Ha arra jársz, állj meg Te is Taszi bácsinál, tankolj és szorítsd meg a kezét!

Taszi bácsinak megadtam a Hétfői Zsengék webcímét, hogy el tudja olvasni, amit épp most leírtam. Vagy Ti fogtok Neki!

Köszönjük Taszi bácsi! Hosszú életet!

Csodás Hetet Neked!


Kreutz Zsolt

 

E-mail cím:
Név:
Hozzászólás:
Ellenőrző kód, kérjük, pontosan írd be: 65Gff3D

Korábbi hozzászólások:

2009-03-25, 10:55:44   Dani

Szia Géza !
Valójában ugyanúgy mint Zsolt, én is egyetértek Veled a legtöbb dologban. A többi meg belefér.
Én csupán azért ragadtam billentyűt mert szerintem a Zsengék szellemiségébe inkább az fér bele(vagy legalábbis én azt szeretem benne), hogy a történet emberi, belső dolgai ébresszenek bennünk gondolatokat és néha szakadjunk ki az üzleti világ mindennapi taposó malmából.
Zsolt igyekszik teljesen ketté választani üzleti leveleit a Zsengéktől. Próbáljuk meg mi is helyén kezelni a történeteket és néha jól érezni magunkat.
Szia. Dani

* * *

2009-03-25, 09:39:11   a Gaboo

ha most jól értem arról szól a vita, hogy 3 évente újra nősüljünk, vagy a régi asszonnyal éljünk továbbra is."mindenki a maga élete pogácsa"

* * *

2009-03-25, 03:08:18   Paál Géza

Szia Zsolt!

Hát .... gondolom, azért van lehetőség, hogy hozzászóljunk .... leginkább Taszi bácsi hozzászólásának örülnék, nála autentikusabb véleménye semelyikünknek sem lehet. ;-)

G.

* * *

2009-03-24, 23:45:44   kreutz

Szia Géza!
Szerintem sok mindenben egyetértünk, amiben meg nem, abban vagyunk mások. Ettől szép a világ! :-)
A többiektől elnézést, hogy ennyit szerepeltünk... :-)
Üdv:
Kreutz Zsolt

* * *

2009-03-24, 22:17:50   Paál Géza

Szia Zsolt!

Kénytelen vagyok ismételni önmagamat: "... becsülöm a kitartását, a harcosságát..." továbbá "Az elkötelezettség, az akarás mindenképpen dícséretes ..."
De ha egy példát kiteszünk mindenki elé, akkor annak a példának mindenki számára minden szempontból példának kell lennie.

Taszi bácsi 80 éves. Fiatal korában államosították a tulajdonait ... s mivel birtokában voltak a papírok, örömmel visszaadták, ami egykoron a családjáé volt.
De ... igazándiból csak annyit tudott kezdeni vele, hogy üzemben tartotta.
Hol van(nak) a gyerek(ek)?? Megtanította neki(k) azt, ami minden a nemzetét gyarapító apának kötelessége?? Megtanította neki(k) azt, amit az ő apja hagyományozott rá (akinek tulajdonképpen az igazi érdeme ennek a kútnak a megléte)??? A kitartást, a harcosságot??
Hmmmmm???? Mert akkor jó gyerekhez méltóan hol vannak az apjuk mellől??? Segítik a családi vállalkozást???

De most komolyan.

Ha hazafias példának, mintának állítjuk ki, akkor legyen valóban az!! Gyerekekkel, virágzó (és nem tengődő) családi vállalkozással!!!

Hogy igaz, magyar ember, azt nem kérdőjelezem meg, hogyan is tehetném. De mintának, példának alkalmatlan. Pontosan ez a hátrafelé nézés az, ami miatt ma az ország minden újnak ész nélkül ellene megy. :-(

(A kifli jósága pedig nem az üzlet függvénye .... érdemes lenne megnézned a többi üzletben, ahová az adott pék szállít. Meglátod, lesz közte hagyományos is, megy "hagyománytalan" is. Az persze egy más kérdés, hogy lehet a péknél hagyományos, családi recept. Még az is lehet, hogy retro eszközökkel gyártja. Hát, hajrá, tegye! S jól teszi, mert van rá kereslet!! De ... megint sikerült leragadni egy konkrét példánál és azzal vitatkozni, a rendszerben történő szemlélés helyett ... :-S)

* * *

2009-03-24, 20:03:58   kreutz

Szia Géza!
Mint tudod, amikor nem a Hétfői Zsengékkel foglalkozom, akkor a marketing a szakterületem. Teljesen egyetértek azzal, amit a kínálatról, a fejlődésről írsz. De ez most itt nem arról szól. A darus kocsi, a szervíz mind el lett orozva. Igen, lehet, hogy Taszi bácsi elmehetne marketing tanfolyamra, meg beruházhatna, meg stb... De! Taszi bácsi 80 éves! Hány olyan 80 éves embert tudsz nekem mutatni, akit ilyen módon kiraboltak, megaláztak és nem a nyugdíjából éldegél, vagy más emberekre van szorulva, hanem a saját vállalkozásából tartja el magát? És, mondom, egyetértek Veled marketingesként!
Taszi bácsi kútja pedig nem hazafias jelmezbe van öltöztetve, hanem valóban a hazafiasságról, a kitartásról, az adott szó megtartásáról szól. Lehet, hogy nincs karikás ostora, meg bő nadrágja, de igaz magyar ember!

Üdv:
Kreutz Zsolt

Ui: Nem tudom, a kifli mitől jó, de hipermarketekben nem kapok olyat. Mint ahogy a hiper marketinggel bíró, hiper büdzséből gazdálkodó hiperboltokban kapható, és ízetlen paradicsomot sem kapod a piacon...

* * *

2009-03-24, 18:23:16   Paál Géza

Lemaradt:

Zsolt! A kiflinek a receptje is retro, hagyomány őrző, vagy az modern, korszerű??? Hmmmm?

* * *

2009-03-24, 18:22:00   Paál Géza

Kedves Dani!

Ne keverjük össze a hagyományok megtartását a változatlanság dícséretével. Ugyanis nem ugyanaz!!! Egy kinézet megtartása lehet a design része egy szórakozást képviselő PUB-ban, a kis boltok megtartása lehet a hagyomány, az emberi kapcsolatok megtartásának a része .... de mindkét esetben a kínálatnak haladnia kell a korral, még ha egy tudatos design keretében hagyományos köntösbe bújtatják is. Mi is szívesen jártunk a közelünkben lévő kis boltba, ahol névről ismertek, nem volt probléma, ha később vittem vissza a pénzt stb ..... de a kis boltban nem volt korszerű a kínálat ... egyre szűkebb volt az árukészlet, beszűkült a választék ...... és bizony egy héttel ezelőtt bezárt. Mert nem volt kereslet a termékeire .... mert nem olyan termékeket tartott, amire kereslet volt. Taszi bácsi mostani sikerét nagyobb hányadban édesapjának köszönheti, aki a 30-as években meglátta az üzletet a benzinkútban, egy olyan termékben, amire a mai napig van kereslet. De Zsolt, Dani, többiek!! Mi a helyzet a szervízzel?? Mi a helyzet a darus kocsival?? Hol van a többi szolgáltatás, amivel az idősb Taszi bácsi megmutatta vállalkozói erényeit és valódi fejlesztés iránti elkötelezettségét??? 20 év alatt az egykori ÁFOR kútból mi lett?? A fénykép alapján maradt az ami volt, egy ÁFOR kút, aminek régi-új tulajdonosa Taszi bácsi.

Zsolt! A te "retro ABC"-dben sem azért finom a sós kifli, mert az üzletben sütik, vagy mert "retro pék" süti, hanem azért mert minőségi beszállítóval hozatja oda.

Értitek??

A hagyományok szépek és meg kell tartani őket ... ettől (is) magyar a magyar!!! Ettől (is) lesz/lenne élhető ez az ország. De itt - szerintem - nem erről van szó. Ez egy romantikus, hazafias jelmezbe öltöztetett jégtömb. (Legalábbis a közölt információk alapján.)

* * *

2009-03-24, 17:03:15   kreutz

Szia Géza!
Én nagyon szívesen bemegyek a kedvenc "retro" abc-mbe, mert iszonyatosan finom sós kiflit árulnak, és Taszi bácsihoz is megyek még tankolni, pedig nem kapok nála sem capuccinót, sem semmi mást...
Az infókra nem hivatkoztam, hanem a teljesség kedvéért leírtam... ;-) Üdv:zsolt

* * *

2009-03-24, 15:54:48   Paál Géza

Kedves Zsolt! A kérdés az elfoglaltságommal összevág, egy időben foglalkoztam benzinkutaknál használatos számítógép alapú pénztárgépek üzemeltetésével, telepítésével.

A kútoszlopok lecserélése nem (feltétlenül) modernizálási hajlandóságot jelent. Egyrészt a régi mechanikus kutakat/kútfejeket ma már nem hitelesítik (anélkül pedig nem üzemelhet), sőt a mai kútfejeknél kötelező a számítógépes kezelés (meglepne, ha találnál olyan benzinkutat, ahol nem számítógépesen oldják meg a fizetést), sőt a benzin-szállítók jelentős része nem is szállít, ha a vásárló partner bizonyos technikai feltételeket nem teljesít. Persze nem ismerem az összes benzinkutat és szállítót, de közvetlen tapasztalatom van ÖMV, AGIP és MOL által történt beszállítással üzemelő kutakkal.
Ezen kutak közös vonása, hogy a Shop-ot üzemelteti a kútállomás tulajdonosa, a benzint bizományba kapja a beszállítótól, az eladások után pedig jutalékot kap. Ebből következően a beszállító meghatározhatja, milyen műszaki feltételek teljesítése esetén szállít.
Természetesen, ha a kút tulajdonosa megvásárolja a benzint és sajátjaként adja tovább, akkor ilyen műszaki feltételeket nem támaszthat a beszállító ...... de azért ez elég nagy ostobaság lenne szerintem ..... minek legyen benne az embernek többszázmilliója az áruban, ha más kockázatán is kereskedhet vele ....
És, kedves Zsolt, hosszú közös múltunk okán talán talán tudod, hogy apám a '60-as évek óta kereskedő. Szakmunkás sulival kezdte, volt boltvezető és a rendszerváltáskor már egy közért kereskedelmi igazgatója volt ... Tudod, nagyon jó kereskedő volt. Mindíg jó árut tartott, Budapestről hozzá jártak az ínséges időkben a cukrászok cukorért, mert nála volt akkor is, ha máshol nem nagyon .... Ennek ellenére nem szeretnék ma egy olyan közértben vásárolni, ahol anno ő volt a vezető, még akkor sem, ha vonalkódos Bizerba mérlegekkel mérnék a kézzel szeletelt párizsit és akkor sem, ha vonalkód alapú számítógépes nyilvántartást vezetnek a készletekről.

Mert ma mások az igények.

Ettől függetlenül becsülöm a kitartását, a harcosságát. De ha megnézed azt a kutat, ott az elmúlt 18 évben annyi korszerűsítés történt, hogy a kút engedélyt kapjon a működésre. Ránézésre sem több, sem kevesebb.
(Egyébként a cikkben ilyesmiről nem is volt szó, ilyesmire hivatkozni ergo nem túl sportszerű. ;-) Hmmm? )

* * *

2009-03-24, 12:06:24   Dani

Sziasztok ! Ennek a történetnek a közreadása hűen tükrözi a HZS szellemiségeét és sajnos Géza véleménye által világunk elanyagiasodását. Taszi bácsi története az emberségről az emberi küzdeni tudásról, hagyományaink, értékeink megörzéséről szól. Gézának javaslom és kívánom jusson el Angliába és szembesüljön azzal, milyen csodálatosan müködik a tradicíók őrzése a városokban. Ott száz, vagy több éve ugyanaz az üzlet van egy helyen és nem vettek át mindent a multik, tönkretéve az ilyen helyeken kialakuló csodás emberi kapcsolatokat.
Mindenkinek szép tavaszi napokat kívánok.

* * *

2009-03-24, 05:12:03   Dinnyés Miklós

Gratulálok én is Tasziló bácsinak!

Úgy látszik korán reggel van és ezért nem értem a kollégám hozzászólását:
"2009-03-23, 13:22:01 Paál Géza"
Mi baja az alkalmazkodással, azzal hogy egy ember a nehéz időkben is feltalálja magát? Mi lenne a szerinte követendő magatartás?
Tasziló bácsi is a Metrónál tankoljon?
Sziasztok.

* * *

2009-03-23, 14:33:18   Zsolt

Sziasztok!
Mariann! Köszönöm a kedves szavakat!
Géza! Ha figyelmesebben elolvasod a történetet, akkor láthatod, hogy a Landthaller család komoly fejlesztéseket eszközölt, csupán mindentől megfosztották... Lehet, hogy 80 évesen már nem kel harcba a multi-kutakkal, de azért a kutakat lecserélte a legfejlettebbekre, laptopot és egyéb műszaki eszközöket vásárol és használ. Szerintem ezt 80 évesen nem sokan mondhatják el magukról. Meg azt sem, hogy minden fosztogatás ellenére 73 éve talpon van. Ez a történet nem a marketingről szól, hanem a kitartásról!

Üdv: zs

* * *

2009-03-23, 14:31:45   Kovács Lajos

Drága Taszi bácsi.Nagyon meghatott mindaz amit olvastam Önről.Örülök,hogy vannak ilyen példaképek is, mint Ön és a családja.Soha nem tankoltam még Önnél,én Önt nem ismerem.Ha arra járok biztos lehet benne,hogy bemegyek tankolni és a kezét megszorítani.Köszönöm,köszönjük,hogy van nekünk.Igérerm,hogy továbküldöm ezt a tanulságos történetet.Hosszú életet,és jó egészséget kívánok.Tisztelettel:Lajos

* * *

2009-03-23, 13:22:01   Paál Géza

Hali!

Érdekes történet ... szép történet ....
Az elkötelezettség, az akarás mindenképpen dícséretes .... ugyanakkor .... én személy szerint nem szeretném, ha az egész ország 70 éves dermedtségbe meredne.
Nem tudom, mi történt volna, ha nem lett volna közben több politikai rendszerváltás .... lehet, Taszi bácsi haladt volna a korral, amit így idősen már nem annyira tud megtenni ..... deeeeeeeeee ..... azért én picit aggályosnak érzem ezt a példát, veszélyesnek. Mert könnyen sugallhatja azt is, hogy álljunk csak bátran ellen mindenfajta változásnak, haladásnak, előbb-utóbb akkor is jó lesz.
Hát .... túlélésnek túlélés .... ugyanakkor passzív vegetálás is. Ez a történet 1991-ben szívet melengető lett volna .... de .. azóta eltelt 18 szabad év, aminek az eredménye a 70 éves változatlanság maradéktalan fenntartása, ellenállás a haladásnak ..... és azt gondolom, hogy az egyéni kitartás bármennyire is dícséretes, az országnak ez a habitus 2009-ben az albániainál balkánabb balkánná válás felé vezető utat jelentené. Mint ahogy ez a habitus figyelhető meg ma egyes politikai erőknél és a romantikus érzetekre alapozva terjed az emberek körében .... szerintem iszonyatos károkat okozva az országnak.

Hátrafelé nézve nem lehet előre haladni.

* * *

2009-03-23, 11:50:20   János

Jó egészséget Tasziló bácsinak

* * *

2009-03-23, 11:25:14   Marianna

Kedves Zsolt!

Gratulálok Neked, hogy felvállalod és bátran megosztod napról-napra, hétről-hétre a lelkedből fakadó életigenlést. Nagyon szimpatikus ahogyan és persze amit eljuttatsz hozzánk. Életfeladatod, hogy segítője legyél az embereknek és azzal, hogy lelkileg felemeled, ösztönzöd, bátorítod a vállalkozó társaidat komoly pszichológiai tevékenységet folytatsz.
Legyél továbbra is nyitott, jó kedélyű, és használd a rutinos ősrégi lelked, hogy minél magasabbra juss és juttass másokat.
Sok sikert, ragyogó ötleteket, boldog pillanatokat kívánok választott tevékenységedhez!
A fenti gondolatok több szempontból pozitívan hatnak arra, aki olvassa. Egyéni sors,a család, mint a társadalom alapegységének fontossága és az is, hogy soha ne add fel!
Neked is csodás hetet!

* * *

2009-03-23, 08:09:27   Gábor

Zsolt - nagyszerű hogy megtaláltad Tasziló bácsit és megosztottad velünk a történetet. Tényleg kincset találtál. Vajon hány ilyen gyönyörű történet lehet még az országban ami sajnos végleg el fog tűnni mert nincs aki lejegyezze.
Jah ha arra járok mindenképpen beugrok egy tankolásra.

* * *

2009-03-23, 03:45:34   Michel Márk

Lélegzetelállító :-D

Képtelen vagyok mást szólni, mint hogy magam nevében is további sok EGÉSZ-SÉG-ben töltött évet kívánok Taszi bácsinak !

( ...úgy érzem most már rajtunk a sor... hogy példádat követve "visszapöröljük" a hazánkat ! )

* * *


WILLTORD MAGYARORSZÁG Kft.     e-mail: willtord@willtord.hu