BEMUTATKOZUNK
HÉTFŐI ZSENGÉK
FELIRATKOZÁS
PARTNEREK
Érdemes elolvasni!
 
 
 


<< vissza az archivumba

Dátum: 2014-04-08

Ha lejt a pálya...

akkor húzz bele ezerrel ...

Nagyon kis korom óta sportolok.

Hála édesapámnak, aki focista volt, belém plántálta a sport szeretetét, ezért az iskolás éveim nagyrészt a sportról szóltak.

Amíg az osztálytársaim buliztak, pihentek, bandáztak, én edzésekre jártam, meg versenyekre. Úszás, öttusa, kajak, kézilabda. Legalábbis versenyszerűen ezeket próbáltam, és még rengeteg mást hobbyból.

A versenyszellemet mégsem tudták átplántálni belém. Nem olyan volt a mi családunk, ezért csapatversenyeken még számolhattak velem, de országos szinten már csak a "futottak még" kategóriába tartoztam.

Mégis rengeteg dologra megtanított a sport. Fegyelemre, kitartásra, a fájdalom elviselésére.

A nyerésre és a vesztésre nem. Azt már felnőtt fejjel tanultam meg.

Mégis mélyen belém égett egy pillanat. Egy nagyon emlékezetes pillanat.

A legnagyobb szerelem a kajakozás volt. Imádtam, imádom a vizet, jelenleg is a Duna mellett lakom, és van is egy versenykajakom.

Kb. 13-14 évesen történt. Jómagam és egy másik srác elég sokat lógtunk akkoriban az edzéseken, és az edzőnk egy nagyon megalázó büntetést talált ki nekünk. Akkoriban felnőtt versenyhajóval csapattuk, és az lett a büntetésünk, hogy visszaültetett minket a gyermek korosztály hajójába, és nagyon vékony, tanmedencébe való lapáttal kellett eveznünk. Ez kényelmetlen volt, hiszen már kinőttük, a vékony lapáttal meg alig lehetett haladni. És persze a megalázó helyzet...

Elindultunk a Tímár utcai telepről, és feleveztünk a Szentendrei sziget alsó spitzéig. Aztán az edzőnk beleordított a tölcsérbe, hogy egészen vissza a telepig verseny van.

Már nagyon kivoltam a hajó és a lapát miatt. Izzadság, lihegés, de ekkor valami mégis megmozdult bennem. Elkapott a versenyláz, és elkezdtem veretni. Sorra előztem meg a gyors hajóban és jó lapáttal versenyző társaimat. Minden tagom ólmos fájdalommal vette tudomásul, mire kényszerítem, de egyre jobban élveztem a küzdelmet. Nem is gondoltam volna, mit lehet ebből a kis hajóból kicsikarni. Csak úgy hasítottam a vizet, és sorra előztem meg mindenkit. Már csak párszáz méter volt hátra, épp az Árpád híd alatt voltunk, és már csak egyetlen srác volt előttem, aki még korábban észrevette, hogy hajtok és ő is rátett egy lapáttal.

Az edzőm majdnem végig mellettem jött, mert talán ő is élvezte a magányos küzdelmemet. Pár méterre tudtam megközelíteni az elől lévő csapattársamat, mire megérkeztünk a telepre. Nem végeztem az élen, de mindenki tudta, mekkora eredményt értem el.

Az edzőm már másnap visszaadta a hajómat, de most nem dicsekvésből írtam le ezt a kis történetet, bár tény, hogy nagyon büszke voltam magamra.

Amikor beérkeztünk, a srác, aki elsőnek ért be, nem volt annyira kifulladva, mint én, ezért csöndben pakolászott. Én kirántottam a hajót, és hosszan lihegtem a stég szélén. Aztán lassan elkezdtek megérkezni a többiek is. Szinte mindenki valamilyen közlendővel jött oda a stég széléhez:

"Húúúú, mekkora szél van."

"Kifordított egy hullám."

"Elromlott a kormányom."

"Kiesett a lábtámaszom."

És szinte mindenki mondott valamit. Talán mindenki úgy érezte, hogy ha én azzal a hajóval és lapáttal ekkorát versenyeztem, akkor nekik valamilyen magyarázattal kell szolgálniuk maguknak, a többieknek és az edzőnek.

Aki elöl van, annak nem kell egy szót sem szólnia. Nekik a tetteik beszélnek.

Azóta már meg is tudom fogalmazni:

Vagy eredmények vannak, vagy magyarázatok.

De mennyivel őszintébb lenne, azt mondani, hogy

"Lusta voltam."

"Te ma jobb voltál."

"Gratulálok!"

Persze, ehhez fel kell nőni.

És ez alatt nem az évek számát értem. Hanem az érettséget. A felelősségvállalást.

"Versenyzőknek" és "szurkolóknak" egyaránt meg kellene tanulni nyerni és veszíteni.

De, ha a versenyzők a hiba okát a versenytársakban, a külső tényezőkben vagy a versenyszabályokban keresik, akkor a szurkolók is ezt a példát követik. Hibákat, hibásokat és felelősöket fognak ők is keresni.

Hibást még találhatunk, de felelőst soha.

A felelősek mindig mi vagyunk!

El lehet veszíteni egy választást is. De sokkal elegánsabb gratulálni, belátni és beismerni a hibát, majd csöndben elindulni azon az úton, amit a hibáinkkal kijelöltünk magunknak.

Mennyivel
jobban mutat, ha magasra emelt fővel, mégis alázattal távozik a vesztes, miután gratulált a nyertesnek. Mennyivel jobb példát mutat a rajongóknak. Talán még a világ is szebb lesz...

Szép hetet Neked!

Kreutz Zsolt

 

E-mail cím:
Név:
Hozzászólás:
Ellenőrző kód, kérjük, pontosan írd be: 65Gff3D

Korábbi hozzászólások:

2014-04-10, 12:08:14   kreutz

Hello!
nem tudom, mit értesz "adott szituációbeli megosztás" alatt...
A felelősség mindig az egyéné.
És úgy gondolom, ez nem magyar probléma. Mindenhol vannak szegények-gazdagok, olimpikonok és otthon punnyadók, mintapolgárok és börtönlakók, és mindezek hátterében felelősséget vállalók és nem vállalók.
Szerintem... ;)

* * *

2014-04-10, 08:45:39   Köles Jánosné

A felelősségvállalás adott szituációbeli megosztása miért hiányzik társadalmunkból? Otthon nincs követendő példa? Valahol mégis ebbe az irányba kellene nevelni az új generációt......

* * *

2014-04-08, 22:40:54   kreutz

Edit, szívemből szóltál... ;)
Üdv: kzs

* * *

2014-04-08, 20:44:37   Képli Edit

Verseny..játék...úgy tisztességes, ha a szabályokat betartják..egyenlő feltételek ritkán vannak...vagy ne menjünk bele...de néha kell ...így is...megpróbálni..és a vereséget (benne van a kalapban) el kell tudni viselni, emelt fővel, ha tudjuk, hogy mindent beleadtunk...magyarázkodni akkor sem kell,ha néha a szurkolók hagyják cserben a játékosokat..de a vereség okait elsősorban Magunkban kell keresni.. Edit

* * *

2014-04-08, 15:38:55   kreutz

Kedves Péter!
KÖSZÖNÖM!
zs

* * *

2014-04-08, 15:38:24   kreutz

Szia Judit!
Ez elég szubjektív, ezért nem is megyek bele... DE
Ha már elindultam egy versenyen, ahol ráadásul nagyarányú győzelemmel hitegetem a szurkolóimat, akkor nagyon gáz utólag a hibáztatás... :/
zs

* * *

2014-04-08, 11:19:02   Péter

Kedves Zsolt!

A történetek a mesélőjüktől szépek. Örülök, hogy visszatértél:-)
P.

* * *

2014-04-08, 10:20:12   Judit

Szervusz Zsolt!
A történet eleje nagyon jó, este elolvasom a gyerekeimnek. A végét nem , mertcsak a tiszta játékért lehet gratulálni!
J.

* * *

2014-04-08, 09:50:10   kreutz

:)

* * *

2014-04-08, 08:48:50   Bölkény János

:))

* * *

2014-04-08, 07:27:51   kreutz

Szia Zsolt!
Igen, nagyon szép példát láthattunk Hamilton és Rosberg között, akik már gokartban is együtt nyomták...
Köszi! :)

* * *

2014-04-08, 07:14:12   Németh Zsolt

Ez jó, és nagyon így van. Ha valaki versenyzik, bárhol és bármiben, akkor megtapasztalja, hogy melyik ellenfél milyen mentalitású. És szembesülni tud saját magával, a realizmusával, vagy éppen az önvédelmi reakcióival. Én autósportban voltam sokáig otthon, és még ma is foglalkozom a hírekkel, de már nem űzöm ezt a sportot aktívan. Két féle történés van, mikor valaki hibázik, vagy nem sikerül megfelelő eredményt elérnie:
- Elmondja, hogy nem volt jó a gumiválasztás, nem tudtak tesztelni eleget az autóval, a beállítások nem voltak megfelelőek, az út ahol a többiek is versenyeztek vagy a kocsi nem volt megfelelő, stb., pedig egyébként meg lett volna az eredmény.
- Elmondja, hogy hibázott, de ebből sokat lehet tanulni, és reméli, a következő versenyeken ez nem történik meg. Plusz elnézést kér a csapattól, akiknek a munkáját ezzel nem vitte eredményre.

Az egyik "társaság" a rali világbajnokságon induló versenyzők többsége...

A hét végi Forma 1-es futamon két csapattárs között dőlt el az első hely sorsa, egy biztonsági autós fázis után ismét közel kerültek egymáshoz és a másodiknak reménye volt, hogy megnyerheti a futamot a jobb gumikkal, az elsőnek pedig "csak" védekeznie kellett a hátra lévő néhány körön át. Régóta ismerik egymást, más bajnokságokban is mentek már egymás ellen. Az egyik győzött, a másik második lett. Egymásra figyelve, igen keményen küzdöttek, de a célban egymás vállát megveregették, és benne volt az az elismerés, hogy mindketten a másikat tisztelettel nézték mindazért, amit megtett az első helyért. Csalás, szabálytalanság nélkül, kőkeményen csak a győzelemért folyt a meccs, a mezőny többi tagja jól lemaradva foglalkozhatott a harmadik helyért folyó csatával...

Ha ezt megtanulnák az emberek, tisztelni az eredményt és realistán látni, miben fejlődhetnének, változnának, valamint tudna a második, harmadik gratulálni az elsőnek, akkor lenne szebb az élet. Persze ehhez az is kellene, hogy a küzdelem abszolút fair legyen és tiszta, ez által nyerne a jobb, és a további helyezettek látnák, hogy miben kellene még változniuk a győzelemért...

* * *

2014-04-08, 02:04:09   kreutz

:)

* * *

2014-04-08, 01:59:02   Kathy

:*

* * *


WILLTORD MAGYARORSZÁG Kft.     e-mail: willtord@willtord.hu