BEMUTATKOZUNK
HÉTFŐI ZSENGÉK
FELIRATKOZÁS
PARTNEREK
Érdemes elolvasni!
 
 
 


<< vissza az archivumba

Dátum: 2013-10-07

Bulvárszivattyú

avagy kinek az életét éled?

Igyekszem magam a politikától és a bulvártól is nagyon távol tartani. Nem nézek televíziót, nem olvasok napilapokat, nem hallgatom a rádiót.

De a facebook még -egyelőre- ellát csámcsognivalóval...

Ma láttam, hogy sok helyen téma, hogy a Dömsödi mit mond a Hajdúról...
Mivel ez az egyetlen információforrásom erről a témáról, nem tudok kezeskedni róla, hogy mi igaz és mi nem.

A következők maradtak meg bennem:

A Dömsödi ír egy könyvet, talán az a címe, hogy "Friderikusz és Hajdú serpája voltam". Itt elmondja, hogy a Hajdú tehetségtelen és számító. A szegény emberek nyomorából építi a várat, és a szemétdomb, aminek a tetején kapirgál, mindössze csak azért lehet az övé, mert a Tornóczki Anitán keresztül a Medgyessy elérhetővé tette neki a kánaánt. A Dömsödinek is azzal a feltétellel lobbyzta ki egy műsorát, hogy a Tornóczkival felváltva vezetheti.

Azt hiszem ennyi bőven elég is, ahhoz, hogy elindítson bennem egy nagyon csapongós zsengét.

1. A Hajdú. Szerintem is antipatikus, és érdekember. De ha már bevállaltam, hogy együtt dolgozom vele, és elfogadok tőle morzsákat, akkor utólag nem fikázom szét az ország előtt, mert az etikátlan és leginkább rólam árulkodik, és nem róla.

2. Bulvár volt, van, lesz.

3. Úgy látom, mostanában divat azt mondani, hogy nem nézek tévét, nem nézem a Frizbi-t, meg a barátokköztöt meg a valóvilágot. Mégis ezek a legnézettebbek. Akkor ki nézi ezeket, fizetett nézők?

4. A Hajdú egy ronda, hájas, tehetségtelen pasi, mégis az ország bombázóival jár/járt. Hogy a darázsfészek közelsége miatt tehette ezt meg? Vagy azért, mert addigra tehetős lett? Nem tudom. De most tegye mindenki a szívére a kezét! Ha ugyanebben a helyzetben lett volna, hogy megteremthet magának egy zsíros állást, egy szép autót, és az ország bombázóit vihetné ágyba, ki nem tenné meg? Mert akkor ez nem más, mint irigység!

5. És ami számomra a legfontosabb!
Fiatalon imádtam a Dallast. Néztem, ahogy az óriási ranch-en futkároznak a lovak. A szikrázó napfényben a teraszon szolgák hozzák a reggelit, mielőtt a szereplők kilovagolnának a birtokra, vagy a luxusautóikon bemennének a luxusirodáikba. De egyre az volt az érzésem, hogy egy dobozban nézem a színészeket, ahelyett, hogy én magam élném az életem. Akár megteremthetném magamnak ugyanezt a luxust, ha már ennyire tetszik.

Miért jó nézni a gazdagokat a tévében? Miért jó szídni a Hajdút? Talán ezzel mentesítjük magunkat, hogy legalább nem vagyunk olyan ocsmányak, mint ők? De hát ez sem igaz. Mert Te is megdöntenéd a Katát vagy a Toncsit, csak irigy vagy. Miért jó csámcsogni a valóvilágon vagy győzikén? Miért jó a vitát felvinni a facebookra, és ott folytatni, hogy ez vagy az a celeb mekkora ocsmány alak?

Talán akkor egy pillanatra levehetjük a figyelmünket a saját elcseszett életünkről, és pletykálkodhatunk a főgonoszokról?

Miért jó az Orbán szobrát döntögetni, és osztani az észt, hogy kellene csinálni a politikusoknak, miközben a saját gyerekünket sem tudjuk kordában tartani?
Mi jogon mutatjuk császárként a felfelé vagy lefelé tartott hüvelykujjunkat bármely emberre, akiről semmit nem tudunk, csak félhírekből táplálkozunk?

Vajon a fenti sorok mekkora gombokat nyomogattak Rajtad, miközben olvastad? Mert ha nyomogattak, akkor bizony Benned is van valami bibi. És leginkább azzal kell foglalkoznod. De legfőképp elkezdhetnéd végre ÉLNI A SAJÁT ÉLETED!

(És természetesen akinek nem inge...)


Csodás Hetet Neked!

Kreutz Zsolt

 

E-mail cím:
Név:
Hozzászólás:
Ellenőrző kód, kérjük, pontosan írd be: 65Gff3D

Korábbi hozzászólások:

2013-10-09, 03:56:41   mark68

Sziasztok :-)

Sok szép, értékes gondolatot olvastam Tőletek, KÖSZÖNÖM ! :-D
Ami a közösségi oldalt, és minden manipulált teret illet, nekem is időbe tartott, amíg kiszűrtem a "nem is ismerőseimet", aztán azokat, akiket ugyan ismerek, de nem akarom napi sazinten látni amikkel azonosulnak, és így végül alig pár tucatnyi embernek jut el a "cucca" hozzámig. :-) Mert meg kell tanulnunk tiszta forrásból táplálkoznunk, és védeni a TERÜNKET ! :-)

* * *

2013-10-08, 11:15:16   Zsolt

Ha valakinek sok ismerőse van a facebook-on, akkor óhatatlan, hogy olyan dolgok is eljutnak hozzá, mint "hír", amire nem kíváncsi. Nekem az üzenőfalam egy kicsit talán tisztább, annak köszönhetően, hogy azokat az embereket, akiknek nem vagyok kíváncsi a fröcsögésére, politizálására vagy egyéb megnyilvánulásaira, egyszerűen úgy állítottam be, hogy nem látszanak ezek a beírások tőlük. Mint ismerőst megtartom őket, hiszen nem tagadom le a valóságot, csak egyes megnyilvánulásaikat nem kívánom nap mint nap olvasni.

A celebek... Ha bekapcsolod a tv-t vagy rádiót, megnézel egy újságot, vagy csak simán netezel, óhatatlan, hogy eljussanak Hozzád is ezek az "információk" és vélemények róluk. Ha egy kicsit többet látsz, hallasz róluk, akkor kialakul a saját véleményed is, ez természetes. De ha megoldod, hogy ezek egyik füleden be, a másikon ki menjenek, akkor éred el azt, hogy nem foglalkoztat, mintha nem lennének. Mert a többségük értéke valóban csak ennyi, erősen a nullához közelít...
És nem veszed el az időt, energiát attól, hogy saját magaddal, a családoddal vagy a hobbiddal vagy a munkáddal foglalkozz, megteremtsd azt, amit valójában, a szíved mélyén vagy a fantáziádban már megéltél és szeretnél megvalósítani.

Egy héten át nyaraltunk külföldön, és nem hiányzott a média vagy a facebook, utána sem pörgettem vissza, hogy ez idő alatt ki mit posztolt. Meg lehet lenni nélküle is, ha az ember határt szab az itt töltött időnek. Mint ahogy a televízió is csak nagyon ritkán van bekapcsolva, válogatok, és nagyon keményen szelektálok, mi az, amiért érdemes elé ülni.

Egyébként az emberek számára egy könnyű, de hosszú távon veszélyes menekülés a valóságból a média, mert eközben nem veszik észre, hogy olyan szinten befolyásolják, irányítják Őket is, a gondolataikat is, ami már-már rettenetes. A kényelem nagy úr, aki képes órákon át tv-t nézni, az emellett többnyire nem képes tenni akár csak egy picit is magáért, a családjáért, vagyis azért, hogy értelmes életet éljen. És ott a gombokat sem tudod nyomogatni, mert Náluk van a távkapcsoló. :-)

* * *

2013-10-08, 09:43:04   Erika

Nekem nagyon sok utazással kapcsolatos hír jelenik meg az oldalamon "véletlenül" :)
Már lassan egy éve a Caminón gondolkodom.
A másik a spirituális gondolatok..Véletlenül magam is egy ilyen oldalt "üzemeltetek".
Hiszem és tapasztalom azt,h ami segíti a fejlődésemet,az megtalál akkor is,sőt főleg akkor,ha nem mérgezem magam tv-vel,úsággal.
Persze jelek nekem is vannak,ha lankad a lelkesedésem,de elvégre azért élem a saját életem itt és most,h a szép,kihívásokkal teli,felfelé ívelő,olykor nehéz és fájdalmas leckékkel megtűzdelt út végén találkozhassam Magammal :)

* * *

2013-10-08, 09:16:02   Örökös Bea - Öbi

Nekem is most hullámzó ami a hírfolyamon feljön. Nagyon sokáig csak szuper dolgok jöttek fel, és végtelenül öröm volt olyan előadásokon részt venni, amiről egyébként nem is tudtam volna. Mostanában viszont egyre több szutyok kerül elém. Ez egy szuper tükör számomra, hogy bennem mi folyik végbe. Én ilyenkor megköszönöm magamban ezeket a megosztásokat, mert legalább tudom, hogy min kell dolgoznom magamon.

Ha egyszer elkezdted a magadon való dolgozást, akkor nem lehet abbahagyni. Mert ahogy abbahagyod, azonnal megjelennek a külvilágban is a benned lévő problémák, és ahogy a Ho'oponopono kiváló tisztító módszer élő mestere, Dr. Ihaleakala Hew Len mondja, az emlékeink, programjaink mutatkoznak meg a külvilágban.
Szeretettel ajánlom újra és újra elolvasni az erről szóló könyveket.

Sok embernek még mindig nagyon nehéz elhinni és megérteni, hogy nem mások a problémások, hanem mi vagyunk 100 %-ban felelősek az általunk tapasztaltakért. És az még nagyobb feladat, hogy a mások által tapasztalt problémákért is én saját magam vállaljam a felelősséget. De enélkül a felelősségvállalás nélkül nem tudunk fejlődni. Ha mindig másokra mutatunk, akkor elhárítjuk a felelősséget magunkról, s aztán csodálkozunk hogy miért vannak azok a dolgok körülöttünk, amik befolyásolják az életünket. Aki figyelmesen kutat, az észreveszi hogy minden rendszer (joga, meditáció, ho'oponopono, önismereti kurzusok, stb.) mind-mind ugyanoda ér. Jussunk el a zéropontba.
AÉB.

* * *

2013-10-07, 22:59:52   Éva

Zoltán, én is köszönöm,hogy elértek hozzád a gondolataim:)

Bea, így van, a felelősség a miénk:)

* * *

2013-10-07, 22:20:03   Zoltán

Kedves Éva,

ahogy olvastam a soraid, elgondolkodtam. Lehet én vagyok,aki csak a szennyet látja 98%-ban a facebookon? Lehet, hogy attól ilyen a hírfolyamom (ugye mindenkinek egyedi van), mert ilyeneket vonzok be? Ez bizony nagyon is lehet, így viszont azt hiszem nagyon sok dolgom van még magammal. :) Ez meg persze az én problémám. Úgyhogy nagyon köszönöm a hozzászólásod, jó volt egy külső nézőpontból is "látni" magam és a facebook, rajta keresztül a világ kapcsolatát. A fene, megint nem lehet senkire sem kenni semmit. :D
Köszönöm még egyszer! :)

* * *

2013-10-07, 22:12:10   Örökös Bea - Öbi

Köszönöm.
Közös teremtés. Felelős vagyok érte, ezért kötelességem a tisztítás, hiszen nem létezik "rajtunk kívül".
Folyamatosan tisztítani :)
Köszönöm :)

* * *

2013-10-07, 22:07:42   Éva

Szerencsére Zsolt, az írásod egy gombot sem nyomott meg rajtam:)

Egy kicsit vitába szállnék:)

A facebookon nem csak a szenny terjed, hanem csodás szépségek is. Általa ismertem meg néhány mai magyar festőművészt, gyönyörű képekkel, és külföldieket is természetesen – tőlük próbálom ellesni ezt a szép tudományt, már ha ez a szó ide illik. Igen, mehetnék valamilyen kurzusra, szakkörre, múzeumba – ha telne rá a családi költségvetésből. Ez utóbbi helyeken nem tehetném meg, hogy a festményeket, természeti fotókat nézve igyekezzek hasonló szépet alkotni, míg itthon, a képet nézve, igen.
Aztán van álláskeresés, vannak csodás kézműves alkotások, programok, melyekről nem is hallanék, ha nem lenne a facebook, így jutottam ki nyáron egy, a Mátyás templom előtti kiállításra – sajnáltam volna, ha lemaradtam volna róla:)

Vannak politikai cikkek, melyeket nem én osztok meg, de a hírfolyamba bekerülnek: az egéren van egy görgető, amivel tovább lehet hajtani őket, de néha még olvasom is, ha a cím alapján érdemesnek tartom rá őket. Ha mégsem érdekes – szerencsére gyorsolvasó vagyok – egy mozdulattal, ahogy megnyitottam, úgy be is zárhatom az ablakát.

Stíluskommunikátortól pedig nagyon értelmes cikkeket olvashatunk, ezeket megosztom a lányaimmal, a képben feltett elegáns ruhagarnitúrával, szettekkel együtt, hagy nevelődjenek rajta egy kicsit:)

És talán még én is folytathatnám a sort, ahogy a szennyet is lehet vég nélkül sorolni, én sajnálnám, ha ezek kimaradnának az életemből, mivel máshogy nem jutok hozzá, hiszen nem tudok lemenni pl. Egerbe egy kiállításra, mégis láthatom az ott kiállított képeket, alkotótáborok programjait, és ott készült alkotásokat, stb.

* * *

2013-10-07, 21:25:08   Zoltán

Szia Zsolt,

erről ezer és ezer gondolat jut eszembe, de csak néhányat írnék.

Akinek van ideje órákat fent tölteni a face-en és mindenhová posztolni, úgy gondolom, lenne jobb helye is az idejének.

Nekem sem tetszik sok miden, mégsem irkálom teli a netet vele, mert teljesen felesleges időpazarlás.

Sajnos a fent említett fórumon semmi mást nem látni, csak a fröcsögést, gyűlöletet, egymás szidalmazását, miden és mindenki rossz, semmi sem jó.

Van politikai indulat, összeesküvés elmélet, bankok elleni gyűlölet, rasszizmus, csoda internetes munka hegyek meg ki tudja még mi minden.

Ahogy megfigyeltem, itt is, mint majdnem mindenhol az életben érvényes a 98-as szabály: a dolgok 98%-a lényegében használhatatlan, értelmetlen információ (ezt magamnak alkottam Pareto után szabadon :))

Ami meg külön bosszant, hogy teljesen rá lehet kattanni. Nekem annyira sikerült, hogy már mindenben a világ végét látom, meg az összeesküvés elméletet, stb. Úgyhogy most komoly erőfeszítésbe kerül lejönni a "szerről". :) A TV-t, újságot, stb elhagytam, mert nem bírom azt a sok negatív dolgot, amit 24 órában nyomnak. Ezzel a face-el is elbánok, és minden erőmmel azon vagyok, hogy csak reklámozásra használjam, ne olvassak bele. Olyan, mint egy ragadós, bűzös, rettenetes mocsár, ami ha elkap, csak húz és húz lefelé.

Egyébként meg sokkal egyszerűbb mást fikázni és hibáztatni, mint tenni valamit. Ez is 98-as szabály. A 98% nem is tesz semmit egész életében és nem is jut sehová, de ezért mindenkire és mindenre haragszik. Aki valamit elér, az a 2%.

"Röviden" ennyi, mint írtam, még lehetne órákig beszélni a témáról, de már attól is felmenne a vérnyomásom. :)

Ahhoz képest, hogy nagyon ritkán szólok hozzá bármihez, elég hosszúra sikerült. Bocsi! :)

Szép napot Nekünk! :)

Üdv,
Zoli

* * *


WILLTORD MAGYARORSZÁG Kft.     e-mail: willtord@willtord.hu