BEMUTATKOZUNK
HÉTFŐI ZSENGÉK
FELIRATKOZÁS
PARTNEREK
Érdemes elolvasni!
 
 
 


<< vissza az archivumba

Dátum: 2011-07-11

Depressziókezelés...

... anélkül, hogy bármit is konyítanék hozzá... 

Egyszer egy tréningen hallottam egy elméletet, miszerint a depresszió, és egyéb "agy"-betegségek nem léteznek, csak a felelősség nem-vállalásának különféle szintjei.

Ebben laikusként természetesen nem foglalok állást, de nem áll tőlem távol a gondolat. Még akkor sem, ha most sokan hördülnek fel, hogy "de, igenis vannak komoly bajok, amelyeken már csak pszichiáter, dilibogyók segíthetnek, sőt talán már az sem.

Nemrégiben cseteltem egy hölggyel, aki azt írta (miután igyekeztem az optimizmust szembeállítani a pesszimizmussal), hogy nincs a panaszára gyógyír, a pszichológusa is 11 éve kezeli, és a legutóbbi beszélgetésnél mondta meg neki, hogy soha nem fog meggyógyulni!!! (11 év alatt gondolom elég komoly összeget tett a pszichológus zsebébe).

Ez talán még egy szemelvény az örökké hálás vitatémához, az élelmiszeripar, a gyógyszeripar, és az orvostudomány szoros kapcsolatához, akik mindig igyekszenek kilökni azokat, akik veszélyeztetik kartelljüket. Úgymint a természetgyógyászat, a bioélelmiszerek, satöbbisatöbbisatöbbi...

Nem is akarok nagyon belefolyni, inkább hadd idézzek pár bekezdést abból a könyvből, amelyet épp olvasok (Alan L. McGinnis: Az optimizmus hatalma):

Egy bölcs lelkész ismerősömtől tanácsot kért egy özvegy, akit a hálaadás napjának közeledtével megrohant a magány, és emiatt búskomorságba esett.

"Itt a recept a bajára - írta fel a lelkipásztor egy darab papírra egy nincstelen, idős házaspár nevét és címét, akik influenzásan feküdtek otthon.

- Ezek az emberek a magáénál sokkal nehezebb helyzetben vannak. - jelentette ki. - Eredjen, tegyen értük valamit!

Az asszony morgolódva távozott, de másnap taxiba ült, és felkereste a kapott címet. Ott, egy tenyérnyi lakásban megtalálta az öregeket.

Szegények már alig tudták ellátni magukat, és reszkettek, hogy valamelyiküket szociális otthonba viszik. Az özvegy tehát elhatározta, hogy hálaadásnapi vacsorával lepi meg őket. Amikor a következő héten újból meglátogatta a lelkipásztort, mozdulataiba friss lendület költözött.

- Évek óta nem töltöttem pulykát - újságolta -, de most minden hozzávalót bevásároltam, és hajnali ötkor keltem, hogy időben betehessem a sütőbe. A taxisofőr segített felcipelni a lakásukba, és mondhatom, rég nem éltem át ilyen gyönyörű hálaadás napját."



Legyen csodás a heted!



Barátsággal:

Kreutz Zsolt

 

E-mail cím:
Név:
Hozzászólás:
Ellenőrző kód, kérjük, pontosan írd be: 65Gff3D

Korábbi hozzászólások:

2011-07-18, 19:56:20   Kreutz Zsolt

Zoltán! A véleményem az ehetiben... :)
Éva, Sándor, Erika! Köszi a "mellékletet"!
Tamás! Köszi! :)
Másik Kreutz, Rita! Én is a "realista optimista" hozzáállást kedvezményezem!
És mindenki, aki még óvatosságra intette a "leszólókat"!
Igazatok van! Nem szabad megítélni senkit, ameddig nem ismerjük a helyzetet. És hozzáteszem, nem fontos, hogy mindenkinek ugyanaz legyen a véleménye. Attól még el lehet fogadni a másfajta véleményt! ;)

* * *

2011-07-15, 09:14:48   Tina

Csak annyit szólnék hozzá,hogy MINDEN gyógyítható!

* * *

2011-07-14, 19:19:32   Mijagi

Mindenben egyetértek a másik Kreutz-al. Alapvetően én is pozitiv beállitottságú ember vagyok, de éltem olyannal aki mániás depresszióban szenvedett...nem tudott kikecmeregni belőle, mert nem elég látni a problémát, erő, bátorság...sok minden egyéb kell hozzá hogy először szembenézzünk vele, majd leküzdjük vagy csak tovább lépjünk, ha nincs más megoldás..., de erre nem mindenki képes egyszerüen nem úgy van összerakva és ráadásul tudja is és mégse képes rá....könnyebb itélkezni,mint elfogadni, megérteni...segiteni... Igen nem fekete-fehér a világ az ember ennél bonyolultabbb...hála istennek:)))

* * *

2011-07-14, 14:41:21   Koródi Sándor

Szerintem itt egy kis félreértés történt.
Senki nem szólta le és ítélte el a depressziós embereket.
Én sem ilyen szándékkal íírtam azt, amit írtam.
Inkább csak arra szerettem volna rávilágítani, hogy hogyan alakul ki a depresszió és milyen viselkedést produkál.
Már csak azért sem szólnám le a depressziós embereket, mert én is ismerem ezt az állapotot elég jól. Korábban már sokszor volt hozzá szerencsém. :)
És a Peanuts karikatúra linkjét is azért másoltam be, mert abban benne van az egyik legjobb módszer is arra, hogy hogyan lehet kimászni a depresszióból: fejet felszegni és mélyeket lélegezni.
Persze, más módjai is vannak. :)

* * *

2011-07-14, 12:33:27   bigi

Hát igen, a depresszió, a letargia sokak számára téma. Kinek átélt, kinek látott, kinek elítélendő.
Én alapvetően pozitív beállítottságú, megoldásokat kereső és könnyen találó, és talán emiatt kiegyensúlyozottnak tartott ember vagyok. De emellett már háromszor éltem át a depresszió hónapjait. Hol kellett hozzá orvos és a dilibogyók, hol, csak egy jóbarát támogatása, és a gödör széléről való állandó visszahúzása.
Emellett férjem közel 12 éve küzd e kórsággal. Tehát élesben látom, és támogatom, vagy éppen "rugdosom", ha arra van szükség, keresem a gyógyítása módját. Folyamatosan sütöm a pulykát évek óta. És való igaz, hogy az ő döntése kéne ahhoz, hogy a gödörből kijöhessen.
A lelkibeteg valóban döntéseinek áldozata. Olyan döntéseinek, amiket nem tudatosan hozott, emiatt felismernie nehéz. Az ember e döntéseit életbenmaradásához hozza meg fogantatása óta minden pillanatban. Szerencsés az, akinek élethelyzetei nem a lelkibetegséghez vezető döntésekre késztetik őt.
Mivel a lelkibeteg döntéseit negatív élethelyzetek és minták jellemzik, fél az újtól, fél a változtatástól, fél az újabb döntéstől. Nem irigylem emiatt őket.
Nem vagyok a depresszióipar híve. Sőt! De azt látom, hogy keresik a megoldást, ahogy pl. Semmelweis is kereste az anyák halálának okát. Megtalálta. Bízom benne, hogy a depressziónak is van valami fizikai oka, vagy a gyógyulástól visszatartó következménye, és ha ezt megtalálják, akkor könnyebben fognak tudni lépni a változás felé.
A pulykasütés elterelheti az ember figyelmét saját problémájáról. Ami ha épp a céltalanság volt, akkor tökéletes gyógymód. De ha egy valóban megoldásra váró állapot, akkor nem segít.
Szép napot!

* * *

2011-07-13, 16:48:22

Kedves Hozzászólók!

Mindannyian mélyen szégyelljék magukat azok, akik a depressziósokat leszólták! Nektek fogalmatok sincs arról, hogy ez milyen egy aljas betegség, és adjatok hálát Istennek, hogy nincs efféle tapasztalatotok! A depressziót nem pénzért veszi az ember, és nem is nyereményjátékon nyeri. Én nagyon sok emberen segítek mindenféle bajában, úgyhogy én sokszor "sütöm meg azt a hálaadási pulykát", mégsem segít. Mert nem a mások baját nem tudom orvosolni, hanem a sajátjaimat. Nyilván van amiben én vagyok a hibás, látom is ezeket a pontokat, de nagyon sok rajtam kívül álló ok van, amin, ha megfeszülök, akkor sem tudok változtatni. Egyébként pedig nem az önsajnálat tölt el, hanem a szorongás, ami olyan szintre emelkedik, ha nem szedem be a gyógyszereimet, hogy kizárólag a "végső megoldás" tűnik segítségre a helyzetemre (gondolom értitek). És ha már a különböző tudományos elméletekről is szó volt: a depressziós emberek agyában kémiai változások zajlanak le. Azon még vitatkoznak a tudósok, hogy a depresszió idézi elő a változásokat, vagy éppen fordítva, az agyban kémiai változások indulnak meg, és ettől lesz az ember depressziós. Rólam csak a hozzám közel állók tudták eddig, hogy súlyos depresszióban szenvedek. Szedem a gyógyszereimet, járok orvoshoz, és pontosan tudom, hogy minek kell az életemben megoldódni ahhoz, hogy meggyógyuljak. Mindent megteszek, amit csak tudok, és ha apró léptekkel is, de haladok a problémáim felszámolásának útján. Szóval vigyázzatok, Ti boldog és kiegyensúlyozottak, ne ítéljetek, mert még a végén megítéltettek! Jó egészséget kívánok mindenkinek, boldogságot, és erőt az élet adta problémák legyőzéséhez, és természetesen sok sikert!

* * *

2011-07-12, 15:58:04   a másik Kreutz

Teljes mértékben egyetértek a 2 utolsó kommenttel, beleértve /sajnos/a gyógyszeriparral kapcsolatos hozzászólást. Azt is gondolom, hogy mindenkinek a saját felelőssége, hogy milyen életet él, és azt milyen hozáállással teszi, de ettől még léteznek problémák, és ellent kell hogy mondjak Éva, mert bizony megoldás nem mindig van...esetleg elfogadás, és az pedig nem mindig könnyű, főként, ha az elfogadhatatlant kell elfogadnunk, mert arra nem feltétlen megoldás, ha reggelente belevigyorgunk a tükörbe. Nekem szerencsére nincs ilyen problémám, kiegyensúlyozott, boldog életet élek, de így is zavarja a fülem a hirtelen véleménnyilvánítás...főként, mert a világ nem Fekete, vagy Fehér.

"...belátom, hogy TALÁN én vagyok Robert Porter, ha Ön is belátja, hogy TALÁN a K-Paxről jöttem..."

* * *

2011-07-12, 15:15:05   Erika

A mostani orvostudomány a gyógyszeres terápián kívül nem igazán tud mit kezdeni ezzel a betegséggel..mivel az elmével kapcsolatban még igencsak óvodáscipőben járunk..
Keleten már több ezer évvel ezelőtt úgy tartották,h a depresszió a szív betegsége,s azt kezelték.Azóta már a nyugati tudomány is "rájött",h a szívben egy pillanattal előbb lehet elektromos aktivitást mérni,mint az agyban..Lassan kullogunk utánuk...De hát a gyógyszergyáraknak is meg kell élni vmiből,nem??:))

* * *

2011-07-12, 11:09:14   Rita

Egyet értek a másik Kreutz-al. Semmit sem szabad elítélni addig, amíg magad meg nem tapasztaltad. Szerencsére én sem vagyok depressziós, és nem mondom, hogy légből kapott dolog, hogy az emberek nagy része ezt mondva csinált problémaként kifogásnak használja, de sajnos van olyan ismerősöm, aki a depresszióhoz hasonló más lelki betegségtől szenvedett, és higyjétek el, hogy kevés kegyetlenebb dolog van ennél. Tulajdonképpen az összes lelki betegséget önmagunknak okozzuk ha nem pesszimizmussal, akkor például elfojtással, csak ennek nem biztos hogy időben tudatára ébredünk.
Ti akik ítélkeztek, legyetek hálásak, hogy olyan lelki beállítottsággal rendelkeztek, ami messziről elkerüli ezeket a problémákat, és a ahelyett, hogy pálcát törtök mások felett, próbáljátok megérteni, esetleg segíteni őket, ahogy azt a lelkész:) is tette. Szuper a történet!
Az is tény azonban, hogy azon a lelki betegen, aki önmagán nem akar segíteni, és kimászni a gödörből, se pszichológus, se pszichiáter, se semmilyen bogyó nem segít.

* * *

2011-07-12, 10:14:53   a másik Kreutz

Most biztosan nem leszek népszerű, DE...Ne haragudjatok, ezek szerint olyan nincs, hogy valakinek a lába alól kicsúszik a talaj? Nem lehet, hogy jöhet akkora csapás, hogy úgy érzed, nem tudod, hogyan tovább, és kell segítség valahonnan...az már tehetetlenség lenne? Én magam optimista, agilis embernek tartom, de ilyenkor megijeszt, hogy egy "szuperpozitív" közösség milyen gyorsan tud ítélkezni feltehetőleg ismeretlen helyzetek, életek felett. Számomra a megértés, és a tolerancia legalább annyira fontos, mint, hogy azt hangoztassam folyamatosan, hogy életem minden területe szigorú kontroll alatt zajlik, miközben kizárólag konstruktív gondolataim vannak, természetes és állandó mosoly kíséretében. Most pl. ideges vagyok...és még büszke is vagyok rá! :)

* * *

2011-07-11, 23:22:35   Kasza Tamás

Király cikk, gratula.

* * *

2011-07-11, 19:14:32   Koródi Sándor

Ma már egyre több tudományos bizonyíték lelhető fel arra, hogy a depresszió bizony nem más, mint saját személyes döntéseink következménye. Egyszerűen úgy döntünk, hogy a fizikai tapasztalatainkat olyan belső mentális képekké, hangokká és érzésekké fordítjuk le magunkban, olyan jelentést tulajdonítunk nekik, amelyek "lehúznak".

Van egy zseniális Peanuts karikatúra, amit csak angolul találtam meg, de nagyjából arról van szó, hogy Charlie Brown bemutatja a "depressziós" testtartását, aztán elmagyarázza, hogy mit nem szabad tenni, ha igazán élvezni szeretnég a depresszió "örömét".
Itt meg lehet nézni:

http://1.bp.blogspot.com/-nvp_ulPzqKY/TW8snZgOeDI/AAAAAAAAAGg/Iq993TTXSxk/s1600/Charlie%2BBrown%2Bdepression%2Bstance.jpg

Az a legdurvább, hogy ez rendszerint tényleg így van. A depressziós szinte élvezi az állapotát és azokat a "rejtett" előnyöket, amikre azáltal szert tesz: sajnálat, együttérzés, figyelem stb.

Nemrégiben én is váltottam jó pár levelet, aki depressziósnak vallotta magát. Döbbenetes volt, hogy amikor már úgy tűnt, kezd egy kicsit feljebb emelkedni a padlóról, azonnal előjött valamivel, amivel visszahúzhatta magát.

Szép napot mindenkinek! :)

* * *

2011-07-11, 18:25:29   Hídvégi Éva

"Lehetetlen nics, csak tehetetlen". Ezt a bíztatást hagyta rám az édesapám, amit az életem igazolt is. A depresszió pedig a tehetetlenek menekülése a lehetelennek tűnő helyzetek és feladatok megoldása elől. Pedig megoldás mindig van. Akkor is, ha nem a legjobb eredményt érjük el.Egyébként ki tudj, hogy mi a legjobb eredmény?
A hálaadás ünnepéhez pedig annyit, hogy ezen a napon arra emlékeznek,hogy a Mayflower hajóval nyár végén érkező, és a tél beáltával éhező bevándorlóknak enni vittek az indiánok. Azok, akiket azután kiirtottak. A hálás utódok pedig egymásnak viszik az ennivalót azóta is. Indiánnak egy falatot sem. Pedig micsoda gyógymódja, társadalm szintű gyógymódja lenn ez a depressziónak. Ez jutott az eszembe a heti történetet olvasva. Közben remélem, hogy a pulykavivő asszony nem várt a követekező hálaadás napjára, és addig is törődött az öregekkel. És ezzel önmaga egészségével is.

* * *

2011-07-11, 18:22:41   Kapitány Zoltán

Szia Zsolt!

Ezt írod: "Ebben laikusként természetesen nem foglalok állást, de nem áll tőlem távol a gondolat."

Pedig én borzasztóan kíváncsi lennék az álláspontodra! Éppen azért mert a tiéd :)

Egyébként a történet nagyon szép és elgondolkoztató! Hatásos gyógymód szerintem!

Szép napot neked/nektek!

* * *


WILLTORD MAGYARORSZÁG Kft.     e-mail: willtord@willtord.hu